Huszonkilenc évet vártak!

Királyhelmec. A párharc végén a királyhelmeci focikrónikában lapozva derült ki, hogy huszonkilenc évnyi szünet után győzték le tétmérkőzésen nagykaposi riválisukat.

Királyhelmec. A párharc végén a királyhelmeci focikrónikában lapozva derült ki, hogy huszonkilenc évnyi szünet után győzték le tétmérkőzésen nagykaposi riválisukat. A kezdőrúgást megelőzően a hazaiak tisztségviselői és játékosai köszöntötték a csapat meghatározó egyéniségét, Orosz Miklóst, aki a minap megszerezete a természettudományok doktora címet. A nagykaposiak kezdtek aktívabban, a párharc eső perceiben jobbára a hazaiak térfelén zajlott a játék. Az első negyedóra végén a királyhelmeciek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Ezt igazolta Molnár, illetve Sirokmán lövése, melyet a vendégkapus nagy bravúrral hárított. A gyors ellentámadásokkal kísérletező vendégek a 26. percben Cserép találatával szereztek vezetést. A folytatásban Berta gólveszélyes fejesét védte Hrabčák. Röviddel az első félidő befejezése előtt a hazaiak kapusának, Tóthnak akadt dolga, az eredmény azonban nem változott. Röviddel fordulás után a vendéglátók gólfelelőse, Molnár szabadrúgásból egyenlített. Majd ismét Molnár veszélyeztetett, Hrabčák azonban a helyén volt. A 70. percben a vendégek védői a 16-oson belül felvágták Sirokmánt, a megítélt büntetőt Dako László higgadtan értékesítette. A vendégek elkeseredetten küzdöttek a pontot érő találatért, ám a királyhelmeciek fegyelmezett játékkal megőrizték előnyüket. A helyenként szikrázó párharcokkal is tarkított derbi végén ismét zúgott a Szép volt fiúk!

KRÁĽOVSKÝ CHLMEC–VEĽKÉ KAPUŠANY 2:1 (0:1). Gólszerzők: Molnár (49), Dako L. (11-esből – 70.) ill. Cserép (26.). Sárga lap: Tárczy, ill. Novák, Dargaj, Kaplár. Játékvezető: Biroš, 270 néző. KRÁĽOVSKÝ CHLMEC: Tóth–Gáspár, Korfant, Orosz, Popália, Petruska (65. Borisza), Tárczy, Berta, Sirokmán, Dako László (89. Nádasdi), Molnár. VEĽKÉ KAPUŠANY: Hrabčák–Terebeššy (89. Ján Topoľovský), Vašš, Dargaj, Kaplár, Novák (63. Fintor), Cserép (71. Topoľovský), Sofka, Varga, Sztanko, Dózsický. (pm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?