Három hónap alatt nyolc halott

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSNagyszombat. Nyolcan vesztették életüket a megye útjain az év első három hónapjában.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Nagyszombat. Nyolcan vesztették életüket a megye útjain az év első három hónapjában. Januárban volt a legtöbb baleset, márciusra javult a statisztika.

Januártól márciusig 259 közúti balesetet regisztráltak a rendőrök, a legtöbbet a Nagyszombati, a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban. Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője úgy tájékoztatott, a tavalyi év ezen időszakához viszonyítva a Galgóci, a Galántai és a Szakolcai járásban nőtt a balesetek száma. A Dunaszerdahelyi járásban történt a legtöbb halálos baleset, három karambolban hárman vesztették életüket, a Szenici járásban két tragikus balesett volt három halottal. A Galántai és a Galgóci járásban egy-egy halálos balesetet regisztrált a rendőrség, mindkét esetben egy személy vesztette életét. 2013 első három hónapjában ugyanennyien vesztették életüket a megye útjain. „Majdnem az összes tragikus kimenetelű baleset gyorshajtás miatt történt. Hét balesetből öt” – írta Linkešová. A rendőrség statisztikája szerint az év első hónapja volt a legtragikusabb, januárban öten haltak meg négy közúti balesetben. Februárban felére csökkent a halálos karambolok száma, márciusban egy történt. A tavalyi évvel összehasonlítva idén kilenccel kevesebb volt a súlyos sérült, 21-en szenvedtek komoly sérüléseket.

Az elmúlt hónapokban több rendőrrel találkozhattunk az utakon, gyakoriak voltak a hétvégi ellenőrzések, de ez sem riasztotta vissza a sofőröket. Minden hetedik balesetben pozitív volt az alkoholteszt, legtöbbször a Nagyszombati, a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban. „2013-hoz viszonyítva nőtt az ittas sofőrök száma” – írta a szóvivő. Az autóvezetők okozzák a legtöbb balesetet, őket a kerékpárosok és a gyalogosok követik. A gyorshajtás és a közlekedési szabályok be nem tartása okoz legtöbbször közúti balesetet, de gyakran előfordul az is, hogy az autóvezetők figyelmetlenül hajtanak át a kereszteződésen. „A sofőröknek óvatosabbaknak kellene lenniük az utakon” – áll a rendőrség közleményében. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?