LECZO ZOLTÁNAbara.
Halálosan megfenyegették az abarai emberölés szemtanúit
LECZO ZOLTÁN
Abara. További két személyt vettek őrizetbe a hónap elején történt emberölés kapcsán, a gyanúsítottak halálosan megfenyegették a bűncselekmény szemtanúit, korábbi vallomásuk megváltoztatására próbálták kényszeríteni őket.
A közigazgatásilag Abarához tartozó Mészpesten (Kucany) július 9-én három helybéli – két nő és egy férfi – a saját udvarán támadott meg egy 35 éves nőt. A segítségére siető öccsét szintén bántalmazta két férfi: hátulról leütötték, majd a földön fekvő, eszméletlen áldozatot tovább ütlegelték. A 38 éves Pavol V.-t súlyos sérülésekkel szállították a nagymihályi kórházba, ahol néhány nap múlva meghalt. A rendőrség röviddel a történtek után elfogta a bűncselekmények feltételezett tetteseit: a két férfit, a két nőt és a fiatalkorú fiút garázdasággal, két személyt magánlaksértéssel, a 38 és a 17 éves támadót pedig először súlyos testi sértéssel gyanúsították, majd a vádat emberölésre módosították. A korábban többször büntetett 38 éves gyanúsítottat őrizetbe vették, a többiek eddig szabadlábon védekezhettek.
A helyiek elmondása szerint a feltételezett tettes élettársa és anyja az elmúlt napokban halálos fenyegetéssekkel megpróbálta vallomása megváltoztatására bírni a bűncselekmény két szemtanúját. A 14 és 16 éves fiúkat – az áldozat unokaöccseit – arra akarták kényszeríteni, hogy vallják azt, a vádlott ott sem volt az esetnél, úgyhogy senkit sem bántalmazhatott. A fiatalabb fiúnak pénzt is ajánlottak, de meg is fenyegették őket, hogy ha nem azt teszi, amit mondanak nekik, megölik őket. A rendőrség a nőket zsarolás vádjával őrizetbe vette, tettükért 10 éves börtönbüntetést kaphatnak.
Csuri Árpád, Abara polgármestere lapunknak elmondta, a két család között régebben is voltak kisebb-nagyobb nézeteltérések, de ezekkel kapcsolatosan korábban senki sem tett panaszt a községi hivatalban. A faluban a mostanihoz hasonló bűncselekmények nem történtek, a helyzet csak azután változott meg, hogy az elmúlt évtizedekben a községbe nagyobb számban települtek idegenek, közöttük olyanok is, akiknek volt már dolguk a rendőrséggel. (Az áldozat és családja ezelőtt Kassán élt, a bűncselekmények gyanúsítottjai Deregnyőből érkeztek Mészpestre.) Az emberöléssel vádolt férfi már hétszer volt büntetve, de egyéb bűncselekmények miatt – pl. drogterjesztés gyanújával – más hozzátartozói ellen is indult eljárás.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.