GYÚJTÓPONTBAN

Többfunkciós játékvezetők
Érsekújvár. Alaposan kifakadt a Nové Zámky–Lednické Rovne (1:5) mérkőzés után a hazaiak mestere, Vladimír Polák. „ĺrja csak le nyugodtan, hogy az egész verseny az elejétől fogva úgy, ahogy van, szabálytalan. Bizonyítékaim nincsenek, de úgy érzem, ki kell mondani végre, hogy mi folyik itt.

Többfunkciós játékvezetők

Érsekújvár. Alaposan kifakadt a Nové Zámky–Lednické Rovne (1:5) mérkőzés után a hazaiak mestere, Vladimír Polák. „ĺrja csak le nyugodtan, hogy az egész verseny az elejétől fogva úgy, ahogy van, szabálytalan. Bizonyítékaim nincsenek, de úgy érzem, ki kell mondani végre, hogy mi folyik itt.” A szakvezető főképp az egy héttel ezelőtti, Nemšovában elszenvedett vereség (1:3) miatt volt mérges: „Két 11-est ítéltek ellenünk, kiállították az egyik legjobb játékosunkat, Tomačeket. Érthetetlenül megszórtak minket sárga lapokkal. De kihez fellebbezzünk, amikor a mérkőzés játékvezetője egyben a fegyelmi bizottság titkára? Sajnos kéz kezet mos, és végül az issza meg a levét, aki rá akar mutatni az ilyen praktikákra. Harminc éve edzősködöm, de az ilyen emberektől elmegy az életkedvem is” – nyilatkozta az 54 esztendős érsekújvári szakember. (msz)

A gólkülönbség is dönthet

Bély/Lelesz. Az, hogy ki lesz kénytelen búcsút venni a tőketerebesi területi bajnokság I. osztályától, csak a végjátékban derül majd ki. A két kiesőjelölt közül vasárnaptól a bélyiek bentmaradási esélyei a megalapozottabbak. Ők ugyanis hazai pályán Sinkó és Jánoska góljával 2:0-ra legyőzték a leleszieket. „A végelszámolásnál sokat nyomhat majd a latban az a tény is, hogy mi az őszi mérkőzésen 2:1-re kaptunk ki riválisunktól, pontegyenlőség esetén ugyanis gólkülönbséggel mi vagyunk a jobbak. Kiemelném a fiatal Perhács és Hrab kiváló teljesítményét, hasznunkra vált, hogy sikerült semlegesíteni Porubszkyt, a vendégek gólveszélyes csatárát” – sommázta a győzelem legfontosabb ismérveit Varga József, a bélyiek titkára. „Porubszky két ízben is ziccert hibázott. A hazaiak 11-esből jutottak előnyhöz, második góljukat pedig emberelőnyben, Várady kiállítása után szerezték” – mutatott rá a vereség okaira Dobos Gyula, a lelesziek klubelnöke. (pm)

Játéktudás kontra akarat

Ipolykeszi. Bombameglepetés született a közép-szlovákiai V. liga D csoportjának 24. fordulójában: a sereghajtó ipolykesziek 4:1-re legyőzték az 5. helyezett ragyolciakat, visszavágva ezzel az őszi, 8:0-s ragyolci sikerért. „Ha szorít a cipő, mindenki komolyabban áll hozzá” – szolgált a hazai diadal egyszerű magyarázatával Balga Ferenc, az ipolykesziek klubelnöke. „Villám remek napot fogott ki, két gólt lőtt, s ellenfelünk apróbb védelmi hibáit is kihasználtuk” – tette hozzá jókedvűen a tisztségviselő. Szomorúan csengett a ragyolci edző, Farkas Flórián hangja. „Csalódottak vagyunk. A játéktudás a mi oldalunkon volt, az akarat viszont a hazaiakén. Védekezésben kritikán alul teljesítettünk. Remélem, hogy Lovinobaňa ellen kiköszörüljük a csorbát” – foglalta össze a találkozót a tréner. (bt)

Felvonultak a bajnokok

Bős. Vasárnap délután hazai sikerrel és tűzijátékkal zárult a bősi bajnokavatás. Kétezer néző, köztük sok környékbeli jött el a csallóközi focifiesztára, melynek az ilyenkor szokásos forgatókönyv szerint színpompás ünnepi körítése is volt. A Bősi Községi Hivatal elől fúvószenekar kísérte a bajnokcsapat tagjai, focitisztségviselők, községi elöljárók és drukkerek alkotta menetet a futballpályára. A galántaiak elleni bajnoki idényzárót mazsorettek és táncosok bemutatója vezette be” – nyilatkozta a sokáig emlékezetes futballünnep nyitányáról Liszkay Tibor, a házigazdák klubelnöke. A legtöbben már-már elkönyvelték a gól nélküli végeredményt, ám a hazaiaknak Csicsay Kornél révén sikerült a végjátékban kicsikarniuk a győztes találatot. „A Fortuna is nekünk kedvezett. Egy picit sajnálom is a balszerencsés vendégeket, akik nálunk kiváló teljesítményt produkáltak. A mérkőzés befejezését követően Milan Sládkovič, a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség titkára nyújtotta át a bajnoknak járó serleget, a győzelmet tanúsító oklevelet. Elszorult a torkunk...” – elevenítette fel a felemelő pillanatokat Liszkay Tibor. Megtudtuk, a másik helybeli sikersportág, a birkózás képviselői Szaban Tibor edző javaslata alapján, különdíjjal jutalmazta az egyes posztokon legjobb teljesítményt nyújtott játékosokat. (ái)

Túllépni az álomhatárt

Fülek. Már két fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította a felsőbb osztályba lépést az V. liga közép-szlovákiai D csoportjának füleki éllovasa. Az idény elején érkezett Bari Jenő játékosedző elégedett lehetett védencei teljesítményével: „Tavalyi kiesésünk után az volt a célunk, hogy minél előbb visszajussunk a IV. ligába. Ez sikerült is, így a csapatot csak pozitívan tudom értékelni, igaz, a 26 kapott gólt én bizony soknak tartom. Pedig a téli alapozás időszakában nagy súlyt helyeztünk a kollektíva védőmunkájának javítására. Ennek ellenére tavasszal sem tapasztaltam javulást a defenzívában” – mondta kritikusan a tréner, akit azonban örömmel tölthet el a rúgott gólok száma, a fülekiek ugyanis az eddigi 24 mérkőzésen 95-ször találtak a hálóba. „Ez leginkább annak köszönhető, hogy mindig támadó szellemben futballoztunk, másrészt van egy Sáfrány Petink, aki egymaga napjainkig 29 alkalommal talált a hálóba. Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy hiába vagyunk közel már a százgólos határhoz, s reményeink szerint meg is döntjük azt, legalább ugyanennyi helyzet kihasználatlanul maradt” – nyilatkozta az egykori gólvágó, aki edzőként sikeresen teljesítette feladatát. „Az már az első fordulótól fogva világos volt, hogy egy osztállyal feljebb valók vagyunk. Bízunk benne, hogy a IV. ligában is megálljuk a helyünket!” – zárta derűlátóan Bari. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?