Gröhling Komáromban: erősíteni kell az iskolák felszereltségét

Gröhling
Komárom |

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter négy komáromi iskolát keresett fel pénteken. Köztük a magyar tanítási nyelvű Jókai Mór Alapiskolát és a Selye János Gimnáziumot, továbbá a Rozmaring Utcai Alapiskolát és a Ľudovít Šulek Gimnáziumot. 

Folyamatosan járjuk Szlovákia egész területét, ahol kisiskolákat és teljes szervezettségű  iskolákat látogatunk meg. Komáromban is ilyen intézményeket választottunk. Egyeztettünk a kollégáinkkal, hogy egyszerre keressünk fel magyar és szlovák tanítási nyelvű iskolákat is. Látni akartuk az oktatás és a felszereltség minőségét. Az iskolákban látható, hogy lelkesek a pedagógusok és az igazgatók, de a felszereltség – ami egy hosszú távú trendnek számít – véleményem szerint nagyon szomorú hatást kelt” – mondta a sajtónak a tárcavezető. Hozzátette, az államnak gondoskodnia kellene arról, hogy a színvonalas oktató-nevelői munka inspiráló környezetben történjen. Branislav Gröhling mindegyik iskolában tárgyalt az intézmény igazgatóival és pedagógusaival, illetve találkozott a diákokkal is, akik több helyen kulturális vagy tudományos programokkal is készültek, mint például a Selye János Gimnáziumban.

Galéria

A járvány kapcsán a miniszter újságírói kérdésre elmondta, a jelenlegi adatok szerint sokkal több diák vesz részt a tantermi oktatásban, mint annak online formájában., s azt reméli, marad ez a tendencia. „Ami az oktatókat illeti, a helyzet még mindig stagnál. Úgy 6000 pedagógus esik ki a rendszerből” – fűzte hozzá. E csoport 5%-a Covid-pozitív, az intézmények pedig egyeztetéses eljárás keretében próbálhatják pótolni a hiányzó kollégákat. Gröhling arról is beszélt, hogy a tavaszi szünet után várhatóan jelentősen átértékeli a kormány az iskolákra vonatkozó óvintézkedéseket. Többek között mérlegelik az egyéni karantén bevezetését, vagyis csak a Covid-pozitív személyek maradnának otthon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?