Gondban a kórház

Komárom. „A tavalyi év végéig felhalmozott tartozások Damoklész kardjaként függnek a kórház felett – nyilatkozta lapunknak Kráľ Katalin, a komáromi kórház igazgatója.

„Bár az egészségügyi minisztérium ígéretet tett ezek rendezésére, a mai napig nem térítette meg a szolgáltatóknak és más hitelezőknek a kórház mintegy 360 milliós adósságát. Emiatt fordulhatott elő, hogy a gázszolgáltató – amellyel szemben 12 millió korona régi és több mint 5 millió korona idei tartozása van a kórháznak – a kórház kezelésében lévő Zdravcentrum épületében még a fűtési szezon elején elzárta a csapokat.” A gázművek lépése már csak azért sem volt korrekt, mivel az épület egyes bérlői – magánorvosok, a szlovák nyelvű gimnázium, a járási munkahivatal, a Nagyszombati Műszaki Egyetem – rendesen fizetik a bérleti díjakat, az összeget pedig a kórház maradéktalanul továbbítja a szolgáltatóknak. Mivel azonban a fekvőbeteg-ellátó részlegeken a törvény értelmében nem szüneteltetheti a gázszolgáltatást, ott függesztette fel azt, ahol módja volt rá: a már említett épületen kívül a kórház mosodájában, és további, üresen álló ingatlanokban. „A gázművek helyi kirendeltségének vezetőjével folytatott többszöri tárgyalásom eredményeként október 21-től végre megindulhatott a fűtés az egészségügyi központban – mondta az igazgatónő. – Ám nem tudhatjuk, mikor folyamodnak újabb radikális lépéshez, hiszen érthető módon ők is hozzá szeretnének jutni a pénzükhöz. Eddig még mindig sikerült megegyeznünk, de ez annak is köszönhető, hogy a gázművek illetékesei tudják: már a nyitrai megyei képviselők előtt van az a tervezet, amely a kórház gazdaságos működtetésére irányuló elképzeléseinket tartalmazza. Jó volna tehát, ha ezt a koncepciót minél hamarabb jóváhagyná a képviselő-testület, és hozzáfoghatnánk a reformok megvalósításához. Ellenkező esetben csak halmozzuk az adósságot, s hovatovább a kórház puszta léte kerül veszélybe.” Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy szeptember elsejével 20 alkalmazottól váltak meg, de a tervezett, mintegy 250 személyt érintő létszámleépítést csak akkor tudják végrehajtani, ha a megye magára vállalja a végkielégítések anyagi vetületét – 25 millió koronát. Erre ígéretet is kapott a kórház vezetése, de a szükséges határozatot még nem szavazta meg a testület.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?