Folytatódott a sárosfai győzelmi sorozat

Sárosfa. Hazai sikerrel zárult a dunaszerdahelyi területi bajnokság rangadója, ami ezúttal leginkább a sárga lapok miatt marad emlékezetes.

A küzdelem dominált a sárosfaiak és a jányokiak párharcánSomogyi Tibor felvételeVasárnap délelőtt csapott össze a – két forduló után – még százszázalékos sárosfai és a nyeretlen jányoki csapat. A vendégek edzőjük, Zsigó Zoltán nélkül érkeztek a mérkőzésre, de az egyik pontot szívesen hazavitték volna. A közepes színvonalú mérkőzésen aktívabban kezdett a hazai gárda, sorra alakította ki helyzeteit. Nem is kellett sokat várni első találatukra. A 22. percben Hoboth révén megszerezték a vezetést. A gól után sem vettek vissza a vendéglátók a tempóból, szurkolóik bánatára újabb találatot azonban nem sikerült elérniük. A vendégeknek jól jött a szünet, hiszen a második félidőre szinte megújultak. Veszélyesebbek lettek az ellenfél kapujára, jobban működött az összjáték, de az egyenlítő találatot nem sikerült kicsikarniuk. Játékukon meglátszott az összeszokottság hiánya, mivel a három új szerzemény még nem teljesen érteti meg magát a társakkal. A játékvezető nem szűkölködött a sárga lapok kiosztásával, ennek ellenére nem volt kemény az összecsapás. Sok volt azonban a fegyelmezetlenség – gólöröm közben lekerült a mez – és nem tűrte a szövegelést sem. Ezek után nem is meglepő, hogy egy küzdelmes, roppant feszült hangulatú mérkőzésen nem született több gól, így a hazaiak továbbra is őrzik makulátlan mérlegüket, míg a vendégek legközelebb otthon javíthatnak.

BLATNÁ NA OSTROVE–JANĺKY 1:0 (1:0). Góllövő: Hoboth (22.). Sárga lap: Csanaky, Lelkes, Mayer, Sipos, Süli Dávid, ill. Hozák, Farkas. Játékvezető: T. Šipoš, 200 néző. BLATNÁ N/O.: Orbán–Gál, Süli Dávid (Darvas), Restály, Csanaky, Mayer, Novotný, Sipos, Nagy (März), Hoboth (Süli Zoltán), Lelkes. JANĺKY: Holík–Hozák (Páles), Méry (Farkas), Slučiansky, Hurtony, Horváth, Filkász, Stefanovics, Varjú, Nyársik, Prešinsky. (kb)

NYILATKOZATOK

Süli István (Blatná n/O.): „Örülök a győzelemnek, habár a színvonallal nem vagyok elégedett. Megnyugtató előnnyel várhattuk volna a második félidőt, helyette izgalmassá tettük a mérkőzést. Ennek ellenére megérdemeltnek gondolom a három pontot. Három győzelemmel rajtoltunk, de nem szabad a fellegekben járni. A neheze csak ezután következik.”

Berner Lajos (Janíky): „Küzdelmes mérkőzésen nem állt mellénk a szerencse. Ez egy tipikus egygólos mérkőzés volt, ahol mi húztuk a rövidebbet. Elég rossz volt a pálya talaja, ennek volt tulajdonítható, hogy alig tudtuk alkalmazni kombinációs játékunkat. Bízzunk benne, hogy a következő fordulóban végre megtörik a jég, és begyűjtük a három pontot.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?