Felújítják a somorjai református templomot

SZABÓ CSILLASomorja. Magyarországi segítséggel újítják fel a somorjai református templomot – Csallóköz legrégebbi templomát. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma első fázisban 30 millió forinttal támogatja a műemlék rekonstrukcióját.A templom legöregebb részét a 11.

SZABÓ CSILLA

Somorja. Magyarországi segítséggel újítják fel a somorjai református templomot – Csallóköz legrégebbi templomát. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma első fázisban 30 millió forinttal támogatja a műemlék rekonstrukcióját.

A templom legöregebb részét a 11. század közepén emelték, a következő évszázadban épült a főhajó, a 13. században pedig a szentély. A helyi református gyülekezet templomaként a 18. századtól szolgál. „A felújítás három fázisban zajlik: első lépésben a tetőszerkezetet és a templom tornyát rekonstruáljuk, a második fázisban lecseréljük a vakolatot, a harmadik lépés pedig a vízelvezető rendszert újítása lesz” – mondta György András református lelkész. „A költségvetés még alakul, mert egyértelműen fel kell tárni, mi cserélendő és mi tartható meg” – közölte György András. A felújítás teljes költsége 200 000 euró körüli összegre tehető.

„Nem csak a magyar nemzet, nem csak a szlovák és a magyar állam, hanem egész Európa számára kiemelkedő művészettörténeti, vallástörténeti értéke van ennek a templomnak. A restaurálás hozzájárul ahhoz, hogy ezt az értéket megőrizhessük, és Somorja fontos turisztikai látnivalójává váljon” – mondta Balogh Csaba, Magyarország szlovákiai nagykövete. „Ez egy jelentős építmény, a román, gótikus, és a 16. század építészeti stílusai is megjelennek rajta. Különösen szerencsés és jelentős az is, hogy a későbbiekben már nem építették át a templomot, az eredeti formájában fennmaradhatott” – mondta Gabriela Kvetanová, a Nagyszombati Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal igazgatója.

A felújítási munkálatokat május végén kezdik, a tervek szerint novemberben fejezik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?