ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSGalábocs (Glabušovce).
Felújítják a galábocsi kultúrházat
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Galábocs (Glabušovce). Önerőből, pályázati forrásokból és széles körű összefogásnak köszönhetően kap új köntöst a község kultúrháza, melyet a felújítást követően nemcsak modern konyhával szerelnek fel, hanem szállóvendégek fogadására is alkalmas lesz.
A nagykürtösi járásbeli községnek 116 lakosa van. Egykor alapiskola is működött a településen, később az épület könyvtárként és kultúrházként szolgált. Átalakítása, széles körű felújítása 2012-ben kezdődött el. Akkor önerőből új tető került az épületre, melyet úgy alakítottak ki, hogy tetőterét beépíthessék. Két alkalommal sikeresen pályáztak a Szlovák Gázműveknél (Nadácia SPP). 2013-ban 12 ezer, idén pedig 8 ezer eurót kaptak a vállalattól. Chudý István polgármestertől megtudtuk, az elnyert összeget a kultúrház belső felújítására és felszerelésére költötték. Az egykori tanítólakásból két helyiséget, mosdókat és egy konyhát alakítottak ki. Ez utóbbit korszerű berendezésekkel szerelték fel. Kicserélték az ablakokat, az ajtókat, és felújították az épület elektromos vezetékeit. Felújították továbbá a vakolatot és újrafestették a falakat, új burkolatot kapott a mintegy 150 fő befogadására alkalmas terem, melyben a színpad lesz. Új berendezés, 16 asztal és mintegy 100 szék kerül az átalakított terembe.
Chudý István elmondta, a község éves költségvetése 30 ezer euró alatt van. Fejlesztéseket csak pályázati forrásokból tudnak végezni, az önrész térítése viszont komoly gondot jelent számukra. A kultúrház felújításának munkálataiba szinte az egész község bekapcsolódott. Köz- és önkéntes munkában hétvégeken is dolgoznak. Munka még van bőven. Ha minden a tervek szerint halad, télen a tetőtérben kialakított helyiségeken dolgoznak. Hátravan még a festés, a vakolás, a mosdók kialakítása és a padló burkolása. Ezeket a szobákat szállóvendégek fogadására szeretnék rendbe tenni. Idővel a külső homlokzatot is felújítják. (ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.