Február óta öt érdeklődő

Galánta. A rendőrségi nyílt nap keretében szerdán egy bűncselekmény károsultja kereste fel a Galántai Járási Rendőrkapitányság illetékesét, hogy megvitassa vele panaszát.

Galánta. A rendőrségi nyílt nap keretében szerdán egy bűncselekmény károsultja kereste fel a Galántai Járási Rendőrkapitányság illetékesét, hogy megvitassa vele panaszát. A galántai rendőrségen – az állampolgárok és a rendőrség közvetlen kapcsolattartását elősegítő belügyminisztérumi rendelet alapján – minden hónap első szerdáján fogadja a járási rendőrkapitány, vagy az általa megbízott illetékes a panasszal, javaslattal, ötlettel őt megkereső állampolgárt. A járási rendőrkapitány távollétében annak helyettese fogadta tegnap azt a férfit, aki amiatt jött panaszt tenni, mert leállították a vele szemben bűncselekményt elkövető tettes elleni eljárást. Az illető egy betöréses lopás károsultja. Az elkövető ismert, s meg is indult ellene a bűnvádi eljárás, de a károsult nemrég olyan értesítést kapott a rendőrségtől, hogy az ügyben leállították az eljárást. A parancsnokhelyettes megígérte, lehetővé teszi a panaszosnak, hogy az illetékes körzeti parancsnokságon betekintsen a bűncselekménnyel kapcsolatos iratokba, s meggyőződhessen arról, hogy a vizsgálótiszt milyen ismeretek alapján döntött az eljárás leállításáról. Kiss Klaudiától, a rendőrparancsnokság szóvivőjétől azt is megtudhattuk, hogy a nyílt kapcsolattartásról szóló rendelet február 3-i hatályba lépése óta a nyílt napokon eddig öt állampolgár kereste fel a kapitányságot. Akadt olyan nagyapa, aki az unokája számára jött megérdeklődni, hogyan lehet valakiből rendőr. Akadt olyan károsult, aki amiatt panaszkodott, hogy a rendőrség nem foglalkozik az ellene elkövetett bűncselekménnyel. Kiderült, hogy a panaszos nem tett szabályos feljelentést, éppen ezért a rendőrök nem tudtak mi alapján vizsgálatot indítani. A parancsnok megmagyarázta, hogy ilyen esetben milyen a hivatalos eljárás, és a panaszost azonnal az illetékes körzeti parancsnokságra irányította, ahol megtehette a feljelentést. A galántai járásparancsnok, illetve az általa kijelölt személy minden hónap első szerdáján délután 14 és 17 óra között várja mindazokat, akik személyes találkozón akarják megbeszélni a rendőrség munkájával kapcsolatos problémáikat, s az érdeklődők javaslatokat is tehetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?