Esterházy János emléke előtt tisztelegtek

SZABÓ CSILLASomorja. Emléktáblát avattak Somorján Esterházy János tiszteletére a Somorja Hangja – Vox Samariae Polgári Társulás szervezésében június 25-én.

SZABÓ CSILLA

Somorja. Emléktáblát avattak Somorján Esterházy János tiszteletére a Somorja Hangja – Vox Samariae Polgári Társulás szervezésében június 25-én. Az emléktáblát a Nagyboldogasszony-plébániatemplomban helyezték el.

A rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött, amelyet Fóthy Zoltán esperes celebrált. Prédikációjában kitért Esterházy János életére, példaként hozta fel munkásságát, értékrendjét, emberségét. A szentmise után a templom falán, a bejáratnál elhelyezett emléktáblát Zetényi Csukás Ferenc, az emléktábla adományozója és Kiss Árpád, a Somorja Hangja–Vox Samariae Polgári Társulás elnöke leplezte le, majd Fóthy Zoltán szentelte fel. A felszentelés után Szabó József, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének tanácsosa, Horváth Mária, az Esterházy János Emlékbizottság képviselője, Bárdos Gábor, Somorja polgármestere, Molnár Imre történész, a Magyar Külügyminisztérium tanácsosa, Zetényi Csukás Ferenc, Kiss Árpád és Kopasz László, a Somorja Hangja – Vox Samariae Polgári Társulás képviselője, a Magyar Nemzetőrség képviselői és Knirs Imre, az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás elnöke helyezte el az emlékezés koszorúját. Az avatás után a résztvevők átvonultak a pasztorációs központba, ahol Molnár Imre történész – az Esterházy János élete és mártírhalála című könyv szerzője – tartott előadást Esterházy János életéről, külön kiemelve somorjai vonatkozásait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?