Erdélyi János emlékévet hirdettek

Tudományos konferencia, mesemondó- és népdalverseny lesz Nagykaposon.NagykaposEmlékévet hirdetett a Nagykapos és Vidéke Társulás a város jeles szülöttje, Erdélyi János tiszteletére.Gabri Rudolf, a szervezet elnöke elmondta, a jubileumi rendezvényeket a költő és néprajztudós híres művének, a Magyar n

Tudományos konferencia, mesemondó- és népdalverseny lesz Nagykaposon.

Nagykapos

Emlékévet hirdetett a Nagykapos és Vidéke Társulás a város jeles szülöttje, Erdélyi János tiszteletére.

Gabri Rudolf, a szervezet elnöke elmondta, a jubileumi rendezvényeket a költő és néprajztudós híres művének, a Magyar népköltési gyűjtemény első megjelenésének 170. évfordulója alkalmából szervezik meg. Mivel a háromkötetes mű egyik része több mint 10 ezer Erdélyi által összegyűjtött magyar népmesét és mondát tartalmaz, egyértelmű volt, hogy a városban mesemondversenyt is tartsanak. Lesz népdalverseny is, valamint dokumentumportált szerkesztenek, a társulás tulajdonában lévő összes Erdélyivel kapcsolatos anyagot – levelet, könyvet és fotót – elérhetővé tesznek a nyilvánosság számára. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet társszervezésében megvalósuló rendezvények programján kétnapos tudományos konferencia is szerepel, melynek egyik napját Erdélyi szülővárosában, Nagykaposon, a másikat pedig Sárospatakon tartják, abban a városban, ahol a néprajztudós 53 éves korában elhunyt.

Az Erdélyi János-ünnepségek hagyománya egyébként Nagykaposon némi kihagyással több mint 120 esztendős. Az elsőt 1914-ben tartották az Ung-vidéken. Az 1814-ben született költő, filozófus és néprajzkutató tiszteletére a városban már 1894-ben emléktáblát avattak, és 1964-től minden évben megtartják a nagykaposi Csemadok-alapszervezet által szervezett Erdélyi János Napokat is. 1965-ben a helyi kultúrházban emlékszobát rendeztek be, melynek azóta is évről évre egyre bővülő anyagát a költő két unokája – Erdélyi Zsuzsanna és T. Erdélyi Ilona – bocsátotta a helyiek rendelkezésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?