Épül az új parkoló

Elkezdődött az új temető melletti parkoló építése. Valószínűleg már tavasszal átadják.KirályhelmecAz új temető komplex rekonstrukciójára a város előző vezetése is készíttetett átfogó projektet, a ravatalozó belső tereinek felújítására 22 ezer eurót költött.

Elkezdődött az új temető melletti parkoló építése. Valószínűleg már tavasszal átadják.

Királyhelmec

Az új temető komplex rekonstrukciójára a város előző vezetése is készíttetett átfogó projektet, a ravatalozó belső tereinek felújítására 22 ezer eurót költött. Az új városvezetés ezt a tervezetet aktualizálta, és a 448 ezer eurósra becsült fejlesztés kivitelezőjét közbeszerzés útján választotta ki. Az eredeti elképzelések szerint a beruházás első fázisára 2017-ben 67 ezer eurót különített el az önkormányzat, később a keretet 120, illetve 180 ezer euróra emelte. Az ősszel elkezdődött munkálatok keretében modernizálják és bővítik a Szentesi úti ravatalozót, az épület új homlokzatot és tetőszerkezetet kap, korszerűsítik a fűtési és a hűtési rendszert is.

Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője lapunknak elmondta, az előreláthatólag tavasszal befejeződő első fázis részeként bővítenék a parkolót is, és új felhajtót is kialakítanának. A ravatalozó felújítása egyébként azért sem várhatott tovább, mert a közegészségügyi hivatal egy tavalyi ellenőrzése után jelezte, már nem felel meg az elvárásoknak. A parkoló kapacitása sem volt elegendő, gyakran előfordult, hogy az autók a közeli, forgalmas főút mellett parkoltak, ami balesetveszélyes.

A hivatalvezető tájékoztatása szerint a parkoló bővítésekor néhány fát ki kellett vágatni, ám ezeket hamarosan pótolják. A munka további fázisában leaszfaltozzák a sétányokat és a bejárat előtti részt, urnafalat alakítanak ki, körbekerítik a parcellát és korszerűsítik a közvilágítást.

Mivel a felújítás idején a halottbúcsúztatókat ideiglenesen a művelődési központ kistermében, illetve a helyi templomban tartják, a városvezetés azt szeretné, ha a tervezett munkálatok már tavasszal befejeződnének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?