Elvben százmillió euró

Nyitra. A nyitrai megyei önkormányzat mintegy százmillió eurót kaphat az EU strukturális alapjaiból.

Nyitra. A nyitrai megyei önkormányzat mintegy százmillió eurót kaphat az EU strukturális alapjaiból. „Hangsúlyozom, hogy ez az összeg csak elméleti, s csak abban az esetben érvényes, ha az EU-támogatást országszerte arányosan osztanák el, s ha a megye összes fejlesztési pályázatát elfogadnák – mondta lapunknak Eva Gyurovszká, a megyei hivatal régiófejlesztési osztályának vezetője. A százmillió eurós támogatás elnyeréséhez Nyitra megyének 38 millió euró saját tőkével is rendelkeznie kell, amiből 35 milliót az állam biztosítana. A pénzt konkrét pályázatokon keresztül az EU adott alapjaitól lehet kérni, így például az Európai Szociális Alaptól – ebben a kategóriában nonprofit szervezetek, önkormányzatok, művelődési intézmények is pályázhatnak, például a romakérdés megoldására, különböző szociális és felzárkóztató programokra, humánerőforrás-fejlesztésre, a munkanélküliség enyhítésére, úgynevezett békéltető programokra, a társadalom hátrányos helyzetű rétegeinek felkarolására. Az uniós mezőgazdasági alaptól például farmok, mezőgazdasági kisvállalkozók, őstermelők meríthetnek anyagiakat részletes fejlesztési tervekkel. Továbbá az EU régiófejlesztési alapja is rendelkezésre áll, itt környezetvédelmi beruházások (szennyvíztisztító, vízhálózat kiépítése), ipari parkok létesítése, közlekedési hálózat fejlesztése stb. tárgykörökben lehet pályázni. Gyurovszká hangsúlyozta, hogy minden pályázatnak összhangban kell lennie a nemzeti fejlesztési tervvel és Nyitra megye fejlesztési tervével is. Az egyes pályázatokat a szaktárcák ügynökségei gyűjtik össze, s a Brüsszelben jóváhagyott összegeket is ők osztják majd el – de ez még a jövő zenéje. Brüsszelnek először ugyanis el kell fogadnia a nemzeti fejlesztési tervet – ezt bővítik majd ki a konkrét pályázatokkal –, s ezek ismételt jóváhagyása után lehet szó az összegek esetleges folyósításáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?