Először volt lovasíjász-bemutató és látványsütés a Jurtanapokon

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSAlsószeli. Pénteken a szalmavár bevételével kezdődött a 10. Jurtanapok Nyári Szabadegyetem és Kulturális Fesztivál. Vasárnap a Ladánybene 27 zárta a színvonalas rendezvényt.A Jurtanapok története tizenegy évvel ezelőtt kezdődött.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Alsószeli. Pénteken a szalmavár bevételével kezdődött a 10. Jurtanapok Nyári Szabadegyetem és Kulturális Fesztivál. Vasárnap a Ladánybene 27 zárta a színvonalas rendezvényt.

A Jurtanapok története tizenegy évvel ezelőtt kezdődött. Francisti László szervező, lapunknak elmondta, először szórakozásból állítottak fel egy jurtát a Laposon. A látványosságra akkor is sokan kíváncsiak voltak, a nulladik évfolyam sikere után vágtak bele a fesztivál szervezésébe. A három nap alatt százötven önkéntes dolgozott azon, hogy minden a tervek szerint működjön. A tizedik évfolyam programja sem maradt el a korábbi fesztiválok kínálatától. Volt felvonulás, kézműves- és borutca, szalmavár, gyerekfoglalkozások, fotókiállítás, előadások a jurtában és koncertek. Idén először látványsütéssel és lovasíjász-bemutatóval is készültek a szervezők. Szombaton ünnepi felvonulás indult a fesztivál helyszínéül szolgáló Laposról a Millenniumi emlékműhöz. A koszorúzás után leleplezték az életfát, korábban évente kopjafaállítással emlékeztek meg az elődökről. „Az életfa a fiatalságot és az utódokat jelképezi” – beszélt Vermes István fafaragó alkotásáról Francisti László. Csehországból is érkeztek lovas vendégek a fesztiválra. A lovak miatt kisebb felfordulással kezdődött a rendezvény második napja. „Hajnalban elszöktek a morva vendégek lovai. Galántán, egy töltőállomás mellett találtunk rájuk hajnalban” – mondta Francisti. A két eltévedt lovat sikeresen befogták. A szombat esti program az utolsó pillanatban módosult. „Este a Karthagó együttes lépett volna fel, az énekes betegsége miatt azonban le kellett mondaniuk a koncertet. Sikerült másik fellépőt szereznünk, a hasonló zenét játszó Lord együttest” – tájékoztatott a szervező. A rendezvény mindig nagy tömegeket vonz, 6000–7000 ember látogat el a Laposra. Ez idén sem volt másként. (PR, béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?