Elherdálják a milliókat érő telket?

Kassa. „Várható volt, hogy az ellenzék bele fog kötni a kassai Aupark-projektbe, találnak valamilyen indokot az ellenkezésre” – kommentálta a főpolgármester a KDH-DS városi koalíció azon véleményét, mely szerint a modern plázát ígérő befektető nevetséges áron akarja megszerezni a város szívében fekvő telket.

Kassa. „Várható volt, hogy az ellenzék bele fog kötni a kassai Aupark-projektbe, találnak valamilyen indokot az ellenkezésre” – kommentálta a főpolgármester a KDH-DS városi koalíció azon véleményét, mely szerint a modern plázát ígérő befektető nevetséges áron akarja megszerezni a város szívében fekvő telket. Zdenko Trebuľa a baloldali képviselők élén többször maradt már kisebbségben, sőt szakemberek úgy vélik, Kassán évek óta politikai csatározások folynak olyan ügyekben, ahol inkább gazdasági szempontoknak kellene érvényesülniük.

„A legutóbbi képviselő-testületi ülésen azon vitatkoztunk, szükség van-e a Felszabadulás téri Auparkra. Végül a többség úgy döntött, igen. A telek áráról egyetlen szó sem esett. Ennek ellenére valakinek sikerült becsempésznie a határozatba a négyzetméterenkénti háromezer koronás árat” – mondta a kereszténydemokraták városi elnöke, Emil Kočiš, aki szerint az említett háromezer korona csak abban az esetben elfogadható, ha minimális árként tüntetik fel. A KDH-vezér emlékeztetett arra, hogy nyolc évvel ezelőtt Kassa négyzetméterenként tízezer koronáért adott el telkeket egy pénzintézménynek, ugyancsak a Felszabadulás téren.

A jobboldal azzal érvel, hogy a jelenlegi nehéz időkben, amikor a városnak alig van pénze a tömegközlekedés támogatására, a szemét elszállítására és az utak karbantartására, nem herdálhatja el a legértékesebb belvárosi telkeket.

Trebuľa szerint viszont a KDH nem hajlandó komplex módon értékelni a helyzetet, nem értik meg, hogy ezzel a kétmilliárdos beruházással a Kassán átmenő forgalmat is sikerülhetne végre megoldani. Ráadásul a befektető HB Reavis Group egy kétszintes, 1300 férőhelyes parkolót is ígér a város szívébe, közvetlen felvezető úttal a Palacky utcára, ahová az autós forgalmat kívánják elterelni, tehermentesítve a Felszabadulás teret. A befektető azt is felajánlotta, hogy saját pénzén négysávosra bővíti a Palacky utcát.

Peter Murko városi főépítésztől megtudtuk, hogy a tér ily módon történő kihasználása szerepel a városrendezési tervben, amelyet két évvel ezelőtt a képviselő-testület jóváhagyott, és már csak a tőkeerős befektető hiányzott. A terv kidolgozásakor az összes érintett fél véleményét kikérték. Kiderült, hogy az új objektumot zökkenőmentesen be lehet olvasztani a meglévő infrastruktúrába. Kassán ez lenne az utóbbi tizenöt év legnagyobb építkezése, és ha a politikai pártoknak sikerül megegyezniük, két éven belül átadásra készen állhat az objektum.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?