Elfogadták a Galántai Újság statútumát

Pénz van a lap kiadására, viszont a polgármester és a képviselők nem tudnak megegyezni.GalántaElfogadták a képviselők a Galántai Újság statútumáról szóló határozatot.

Pénz van a lap kiadására, viszont a polgármester és a képviselők nem tudnak megegyezni.

Galánta

Elfogadták a képviselők a Galántai Újság statútumáról szóló határozatot. Peter Paška polgármester szerint a képviselők cenzúrázzák őt, amit alátámaszt Július Lőrincz, a Szlovák Köztársaság Médiatanácsának elnöke is, aki nem is hallott a Galántai Újság statútumáról.

A Galántai Újság szerkesztőbizottsága 2015 novemberében benyújtotta közös lemondását, ekkor derült ki, hogy nincs egyetértés a Galántai Újság szerkesztőbizottsága, a polgármester és a szerkesztők között. Peter Paška szerint azért van konfliktus köztük, mert a tanács folyamatosan cenzúrázta a szerkesztőket. A tanács tagjai viszont azt mondták, csak véleményezték a publikációk terjedelmét, aktualitását, a tartalmát nem.

A lap statútuma

A kulturális bizottság szeptemberben javasolta a városvezetésnek, hogy foglalják bele a napirendi pontokba az újság alapszabályainak megtárgyalását. Több hónapos várakozás után a városvezetés decemberre készült el a lap statútumával, amelyet a képviselők nem fogadtak el. Helyette javaslatot tettek az általuk megfogalmazott alapszabály elfogadására. Azt követelték, hogy a főszerkesztő kiválasztása és a kiadó posztjára meghirdetett közbeszerzési pályázat legyen nyilvános. A lap statútuma szabályozza annak jogait, feladatait és tartalmát, a kiadó, a főszerkesztő, a szerkesztők jogait és kötelezettségeit, a szerkesztőbizottság szerepét és feladatait, a lap finanszírozását, kiadását és forgalmazását.

Van vagy nincs cenzúra?

Miután a lap statútumát a múlt heti plénumon elfogadták a képviselők, Paška elmondta, nem ért egyet a képviselőkkel. Hogy álláspontját alátámassza, felolvasta Július Lőrincz értékelését a lapról. „A képviselők által megfogalmazott statútum teret enged a cenzúrának és megsérti az etikai elveket. A lap statútumának elfogadásától vagy el nem fogadásától függetlenül a lapot továbbra is a polgármester irányítja” – áll az értékelésben. A képviselők kérdőre vonták a polgármestert, ő csak annyit mondott, joga van nem aláírni a határozatot, a helyzetről tovább tárgyalhatnak. „Szó sincs cenzúráról, a szabályok ugyanúgy vonatkoznak a képviselőkre, mint a polgármesterre” – mondták a képviselők. Paška elmondta, a kulturális minisztériummal való konzultálás után és Július Lőrincznek a javaslata alapján jött létre a nyilatkozat. „Nem tudok semmit a Galántai Újság statútumáról. Nem láttam, sem a polgármester, sem a kulturális minisztérium nem juttatta el hozzám” – nyilatkozta lapunknak a médiatanács elnöke. A polgármester annyit mondott, nem egyeztetett Lőrinczcel a statútumról.

Az önkormányzat lapja 1992 óta jelenik meg, karácsonykor és januárban szponzorok támogatásából adták ki, szlovák nyelven. A magyar mutációra, a fordításokra már nem jutott az összegyűjtött pénzből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?