Együttműködési szerződést kötöttek a megyeelnökök

Együttműködési szerződést kötött az ország 16 legkevés-bé fejlett járásának fellendí-tése céljából Besztercebánya, Eperjes és Kassa megye elnöke.

Együttműködési szerződést kötött az ország 16 legkevés-bé fejlett járásának fellendí-tése céljából Besztercebánya, Eperjes és Kassa megye elnöke. A három megyeelnök elsősorban az oktatásügy, a munkanélküliség és a közlekedés terén látja a legnagyobb gondokat.

Kassa

Milan Majerský, Eperjes megye elnöke a tegnap délelőtti találkozón elmondta, mindhármuk célja megállítani a keleti régió elnéptelenedését. „Fontos, hogy az emberek itt tanuljanak, itt dolgozzanak, itt alapítsanak családot, és mindenekelőtt itt, a keleti régióban éljenek” – mondta Majerský. Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke közölte, azért volt szükség az együttműködési szerződés aláírására, mert mindhárom megyében hasonló problémákkal küszködnek. „Ebben a régiókban vannak az ország legkevésbé fejlett járásai, ezért rengeteg a közös téma. A szerződésben foglaltak szerint a diákok jobb és hatékonyabb felkészítése, a helyi vállalatok fejlesztése, továbbá az integrált közlekedési rendszer beindítása a legfontosabb feladat” – mondta Trnka. Majerský elsősorban az integrált közlekedési rendszert, valamint a Kassai és Eperjesi járás összeköttetését tartja fontosnak. „Az integrált rendszernek köszönhetően az utasok egy menetjeggyel az összes közlekedési eszközt igénybe vehetnék. A tervek szerint ezt jövőre beindítjuk” – mondta Majerský. Ján Lunter, Besztercebánya megye elnöke a már kipróbált és jól bevált intézkedésekről beszélt. „Görgő (Spišský Hrhov) nagyon jó példa az önkormányzatok és a marginalizált csoportok együttműködésére. A polgármestereket olyan konzultációs központokkal segíthetnék, melyekben a távlati tervek kidolgozásán és a helyi vállalkozások beindításán dolgozhatnának” – magyarázta a megyefőnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?