Egyszer már megnyílt a határ

Izsa. Partnerközösségi szerződést írt alá a napokban Tóth Kurucz Mária és Karánsebesi Lukács, Izsa, illetve a magyarországi Almásfüzitő polgármestere.

Izsa. Partnerközösségi szerződést írt alá a napokban Tóth Kurucz Mária és Karánsebesi Lukács, Izsa, illetve a magyarországi Almásfüzitő polgármestere. A két község a Hídverő Falvak Társulása és a Duna Eurorégió közti együttműködésnek köszönhetően már több éve tartja a kapcsolatot, a település vezetői azonban úgy érezték, még szorosabbra kell fűzniük ezt a köteléket. „Községeink a Duna két partján, légvonalban alig 450 méterre fekszenek egymástól. Ezért a legtermészetesebb dolog, hogy kinyújtottuk egymás felé a kezünket” – mondta köszöntő beszédében Tóth Kurucz Mária. Az első hivatalos találkozó az Almásfüzitői Baráti Kör meghívására 2001-ben volt, majd a magyar fél látogatott el még ugyanabban az évben az izsai lovasnapokra. A községek vezetőinek még azt is sikerült elérniük, hogy az ünnepségek idején megnyíljon a határ a két település között, és az almásfüzitői motorcsónakosok klubjának tagjai hozták-vitték a Duna két partja között az érdeklődőket. „Mindeddig főleg a kultúra és a sport területére szorítkozott az együttműködésünk, ezt a jövőben a gazdasági szférára is szeretnénk kiterjeszteni – tájékoztatta lapunkat az izsai polgármester aszszony. – Abban is megállapodtunk, hogy rendszeres találkozókat szervezünk a két régió parlamenti képviselői között, hogy ezzel is elősegítsük a határokon átnyúló kapcsolatok fejlesztését, a lehetőségek jobb kihasználását.” A szerződés aláírását zászlócsere és zászlószentelés követte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?