Egyre több veszély leselkedik a gyalogosokra

Léva. A 2008-as év első negyedévében 187 közlekedési baleset történt a lévai járásban, ez 26–tal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Léva. A 2008-as év első negyedévében 187 közlekedési baleset történt a lévai járásban, ez 26–tal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Jelenleg 12,2 százalékos csökkenésről lehet beszélni, tájékoztatta a sajtót Radoslava Tatarkovičová, a lévai járási rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa. A tavalyi 58 helyett idén 23 olyan baleset történt, amelynek súlyos vagy könnyebb sérültjei voltak, ez 52,8 százalékos javulást jelent. Emelkedett viszont a halálos áldozatok száma, eggyel több, vagyis öt ember halt meg január óta az utakon. Súlyosan ketten, könnyebben 21-en sérültek meg. A három hónap alatt 1,121 millió korona volt az anyagi kár, ez az összeg 3,202 millió koronával alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. A szakemberek viszont romlást tapasztaltak a gyalogos- és kerékpáros közlekedés területén. Egyre többen szenvednek balesetet, és azoknak egyre súlyosabbak a következményeik.

Négy kerékpáros baleset közül egy halálos volt, hét gyalogosokkal történt baleset közül pedig kettő követelt emberéletet. A rendőrség az elkövetkező időszakban még nagyobb figyelmet szentel a kerékpárral és gyalogosan közlekedőknek, fokozottabban fogja ellenőrizni a szabályok betartását, ügyel majd a megfelelő kivilágításra. A legutóbbi halálos baleset április 2-án, szerda délelőtt történt Nagykálna és Győröd között. Egy Peugeot 206-os személyautó 40 éves sofőrje előzés előtt valószínűleg roszszul ítélte meg a szemben haladó jármű távolságát, és nekirohant egy kamionnak. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. A járművekben esett kár 500 ezer korona. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?