Egyezséggel zárná le a pert a Kassai Zsidó Hitközség

<p>Kassa. A városatyák hétfőn szavaztak volna annak a lehetőségnek a támogatásáról, hogy egyezséggel zárják le a Kassai Zsidó Hitközség és a város között húsz éve tartó pereskedést a mai Művészetek Háza, azaz az egykori zsinagóga épületéért.</p>

KOCSIS EDINA

A képviselő-testületi ülés elején Süli János (SDKÚ) javaslatára visszavonták ezt a napirendi pontot.

A megegyezés reményében a Kassai Zsidó Hitközség memorandumot terjesztett az önkormányzat elé. Süli János azt kifogásolta, hogy a dokumentumban sok minden nem egyértelmű. „Ha a bíróság közel húsz év alatt nem hozott döntést az ügyben, a képviselőknek is több idő kell a felelősségteljes döntéshozatalhoz” – magyarázta az ülésen Süli János. „Szerintem nem volt helyes törölni ezt a napirendi pontot. Megfelelő terünk lett volna a probléma megbeszélésére” – nyilatkozta Richard Raši főpolgármester. A Zsidó Hitközség képviselői tudomásul vették a képviselő-testület döntését, és tárgyalni akarnak. „Felajánlottuk a város képviselőinek azt a lehetőséget, hogy megbeszéljük a dolgokat, kész vagyok megmagyarázni mindent, ami érdekli őket” – közölte Pavol Sitár, a Kassai Zsidó Hitközség vezetője.

Garanciákat kínál

a hitközség

Richard Duda, a Kassai Zsidó Hitközség titkára elmondta, megfelelő lépés lenne a bírói egyezség, ugyanis ha a bíróság elfogadja, véget ér a két évtizede húzódó per. Ellenkező esetben folytatódik a pereskedés. A Kassai Zsidó Hitközség hétfőn nyilatkozatot adott ki, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a képviselők döntésükkel nem a Művészetek Háza átadásáról rendelkeznek. A képviselőknek azt kell eldönteniük, elfogadják-e azokat a garanciákat, amelyeket a hitközség kínál, akkor is, ha a város elvesztené a pert. Az együttműködési memorandumban a Kassai Zsidó Hitközség egyebek mellett kijelenti, hogy ha az épület újra a tulajdonukba kerül, a Kassai Állami Filharmónia továbbra is ott maradhat. Továbbá felajánlották, hogy kifizetik a város összes költségét, amit az épület értékének növelésébe fektetett, és a bírósági eljárás költségeinek megtérítésére sem tartanak igényt. Richard Raši elmondta, ha a város elvesztené a pert, az 2–2,5 millió eurójába kerülne.

Becsületbeli ügy

„A Művészetek Háza nem egy ügy, hanem emlékeztető a kegyetlen, sajnálatos és szégyenletes módon máig élő múltra. Azt, hogy visszaszerezzük, vallási kötelességünknek tartjuk, és ez egyben jóvátétel, megfizetjük adósságainkat elődeinknek” – mondta Pavol Sitár. „Az egyik oka annak, amiért ilyen hosszú ideje tart a per, szerintem az, hogy a nyilvánosság aggódik az Állami Filharmónia sorsa miatt. Az emberek megszokták, hogy ez a kulturális rendezvények helyszíne, és azt hiszik, hogy ha a zsidó közösség kezébe kerül, ezek a tevékenységek megszűnnének. Többször kijelentettem, hogy ilyesmi nem fenyeget” – tette hozzá.

A Kassai Zsidó Hitközség 1995-től pereskedik Kassa városával az 1927-ben épített zsinagógáért. „2008-ban jogerős döntést hozott a bíróság, amely a város önkormányzatát arra kötelezte, adja ki a Művészetek Házát a Zsidó Hitközségnek. A magisztrátus viszont a legfelsőbb bírósághoz fordult, amely az ügyet eljárási hibák miatt a megyei bíróságra továbbította. A fellebbviteli bíróság határozata sem garantálja azonban az ügy végleges lezárását” – nyilatkozta Martin Saloka ügyvéd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?