Egyenlítés a végjátékban

Ógyalla. Izgalmas, színvonalas párharc szemtanúi voltak a futballkedvelők szombat délután az ógyallai futballpályán, ahol döntetlennel végződött a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja két feljutásra pályázó kollektívájának összecsapása.

Pontosztozkodással végződött a feljutásra pályázó ógyallaiak és a galántaiak színvonalas párharcaSomogyi Tibor felvételeMár az elején nyilvánvalóvá vált, a vendégek elsősorban fegyelmezett védőmunkával, gyors kontrákkal kísérletezve igyekeznek pontot szerezni az őket üldöző ógyallaiak otthonában. Az első góllal kecsegtető helyzetet a mátyusföldiek dolgozták ki a 11. percben, Remenár léc alá tartó lövését azonban a rutinos hazai kapus, Peltzner szögletre tenyerelte. Három perccel később a vendégek hálóőre remekelt. A 20. percben szögletrúgást végeztek el a vendéglátók, Konc fejese a kapufát súrolva hagyta el a játékteret. A nézők már a félidei pihenő ideje alatt elfogyasztani tervezett üdítőre készítették elő az aprójukat, amikor szabadrúgáshoz jutottak a galántaiak. A kapu elé ívelt labdát előbb az egyik vendégjátékos kapufára fejelte, a lepattanóra Marček csapott le, aki közelről a hazaiak hálójába préselte a labdát. A gólnál az ógyallaiak hevesen tiltakoztak, szerintük ugyanis a labda teljes terjedelmével nem jutott túl a gólvonalon. Fordulás után a hazaiak irányították a játékot, a vendégek elsősorban egygólos előnyük megőrzésére összpontosítottak. A 65. percben Zd. Kršteňanský 25 méterről célzott kapura, Šálka azonban a helyén volt, jó érzékkel hárította a veszélyes lövést. A 70. percben Tárnokot szabálytalanul szerelték a vendégvédők, Konc szabadrúgása centiméterekkel süvített el a vinkli mellett. A 73. percben Zd. Kršteňanský lövése kerülte el az ellenfél kapuját. A hajrában megtört a jég, a sörgyáriak kicsikarták az egyenlítő találatot. Roman Vozárik kapura célzott, a labda az egyik védőről Konc elé pattant, aki a 16-os vonalról a hosszú sarokba durrantott. A végjátékban elkeseredetten rohamozó hazaiak erejéből a győztes gól megszerzésére nem futotta. A vendégek értékes pontot zsákmányoltak riválisuk otthonában, melynek köszönhetően megőrizték második helyüket a tabellán.

HURBANOVO–GALANTA 1:1 (0:1). Góllövők: Konc (81.), ill. Marček (45.). Sárga lap: Turančík, Bičan, Kraslan, ill. Mačica, Šálka, Lenivý. Játékvezető: Štrba, 300 néző.

HURBANOVO: Peltzner–Varga, Bičan (79. Kraslan), Roman Vozárik, Zd. Kršteňanský, Zdeno Vozárik (69. Tárnok), Turančík, Kurák, Gelle, Konc, Trnka (78. Pajtinka). Edző: Gyurenka István

GALANTA: Šálka–Kopčan, Marček, Lošonský, Blaško, Lenivý (90. Fehér), Remenár, Kiss (64. Varga László), Rojka (80. Čerňanský), Harsányi, Mačica. Edző: Ján Gabriel. (oz)

SZAKVEZETŐI VÉLEMÉNYEK

Gyurenka István (Hurbanovo): „Színvonalát értékelve felsőbb osztályban is megállta volna a helyét a két élcsapat párharca. Az első játékrész végén, szerintem feleslegesen, hátrányba kerültünk, utána már szaladtunk az eredmény után. Győzni akartunk, végül is a döntetlennek is örülhettünk, holott végig jobbak voltunk.”

Ján Gabriel (Galanta): „Értékes pontot szereztünk, ám gólhelyzeteink alapján akár három is lehetett volna. Védenceim teljesítményükkel, hozzáállásukkal igazolták, felsőbb osztályba tartó kollektíva tagjai. A döntetlennek köszönhetően újabb plusz pontot szereztünk, mely sokat nyomhat még a latban a végelszámolásnál.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?