Fülek. A szárnyvonalak személyforgalmának leállítása után kialakult foglalkoztatási helyzetről tárgyaltak tegnap Zsolnán a vasutas-szakszervezet és az államvasutak képviselői. Tömeges elbocsátásokra a vasútnál eddig nem került sor – ezt a lépést sem a vállalat vezetése, sem pedig a szakszervezet nem tartaná jónak.
Egy vonatpár közlekedne
Fülek. A szárnyvonalak személyforgalmának leállítása után kialakult foglalkoztatási helyzetről tárgyaltak tegnap Zsolnán a vasutas-szakszervezet és az államvasutak képviselői. Tömeges elbocsátásokra a vasútnál eddig nem került sor – ezt a lépést sem a vállalat vezetése, sem pedig a szakszervezet nem tartaná jónak. Ha a vasúti személyszállítást alapszinten biztosítanák és bevonnák az érintett megyei önkormányzatokat, számos munkahelyet lehetne megmenteni. Simon Tibor, a füleki vasutasok szakszervezeti vezetője szerint a vasutak hajlik arra, hogy legalább két vonatpárt (az egyik a reggeli, a másik az esti órákban közlekedne oda-vissza) indítsanak a Losonc–Kalonda szárnyvonalon, s hasonló megoldást terveznek a többi szárnyvonal esetében is. „Egyelőre minden elméleti síkon mozog. A vállalatvezetés tapasztalataink szerint nem akar tömeges elbocsátást, hanem a személyforgalom alapszintű újraindításával próbálja menteni a helyzetet. A létszámot fokozatosan faragják le, aki hibázik, megsérti az előírásokat, annak mennie kell. A szárnyvonalakon, néhány munkahelyen korlátozott a szolgálat, hétvégenként nincs semmilyen forgalom, hét közben pedig csak tehervonatok közlekednek. ĺgéret van arra, hogy május elejéig valamilyen rendet teremtő megoldás születik. A szakszervezet vár, a dolgozók bizakodnak. A legjobb megoldásnak az alapszintű, két pár vonattal működő személyszállítás újraindítása mutatkozna. Ez munkahelyeket is megtart, és a lakosságnak is biztosít szolgáltatásokat. A megyei önkormányzatok terveit és elképzeléseit is figyelembe kell venni. Reális esélyt látunk egy kompromisszumos megoldásra” – mondta Simon Tibor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.