E-vote, számítógépes választások

Kassa. Tanárok, diákok, informatikai szakemberek és megyei vezetők várták feszülten annak az internetes szavazásnak az eredményét, amely egy új elektronikus rendszert volt hivatott tesztelni.

Kassa. Tanárok, diákok, informatikai szakemberek és megyei vezetők várták feszülten annak az internetes szavazásnak az eredményét, amely egy új elektronikus rendszert volt hivatott tesztelni. Az e-vote nevű kezdeményezést 122 ezer euróval támogatta az Európai Bizottság, és a rendszert terhelendő Kassa megye hat középiskolájának 1671 diákja válaszolt egyazon időpontban az interneten keresztül érkező kérdésekre. A kísérlettel a kassaiak két legyet ütöttek egy csapásra: megtudhatták, hogyan képzelik el a tizenévesek saját jövőjüket az Európai Unión belül, illetve kipróbálhatták azt a számítógépes szavazó-szoftvert, amelyet a kontinens több országában már használnak a parlamenti és önkormányzati választások alkalmával. A diákok egyebek mellett értékelhették tanáraik munkáját, jelezhették a felsőfokú tanintézményekkel szembeni elvárásaikat, valamint névtelenségbe burkolózva azt is elárulhatták, hogy idehaza vagy külföldön képzelik-e el további pályafutásukat. Rudolf Bauer, a megyei önkormányzat elnöke az eredményt látva meglepetten állapította meg, hogy míg a kassai gimnazisták 57 százaléka optimista saját boldogulásával kapcsolatban, a nagymihályi diákoknak csupán 44 százaléka látja rózsásan a jövőt. Szerinte ez azt igazolja, hogy a leszakadt régiókban a legfiatalabbak is kilátástalannak érzik sorsukat. Külföldi továbbtanulásra is főleg a kassai tizenévesek látnak lehetőséget, a Šrobár utcai gimnázium diákjainak csaknem 40 százaléka szerint odakint nagyobb az esély az érvényesülésre, míg Nagymihályban ez az arány csupán 15 százalék. Az is kiderült, hogy az érettségizők főleg csehországi egyetemeket céloznak meg, és nem tartják kizártnak, hogy diplomaszerzés után külföldön maradjanak. A megyei hivatal a műszaki egyetemmel közösen próbálta ki az e-vote rendszert, amely Németországban, Svájcban és Finnországban is több éve használatos, Kaliforniában pedig az internetnek hála a legutóbbi elnökválasztáson negyven százalékkal nőtt a részvétel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?