Drágul a szociális szolgáltatás Komáromban

Emelkedik az anyagi szükséghelyzetben lévőknek megítélhető egyszeri segély legmagasabb összege.KomáromA szociális szférát érintő két általános érvényű rendelet módosult január elsejétől Komáromban.

Emelkedik az anyagi szükséghelyzetben lévőknek megítélhető egyszeri segély legmagasabb összege.

Komárom

A szociális szférát érintő két általános érvényű rendelet módosult január elsejétől Komáromban. Az egyik az egyszeri és rendkívüli segélyek folyósítását, a másik a város által nyújtott szociális szolgáltatásokat és azok ellenértékét szabályozza. Az előbbi pozitívan, az utóbbi negatívan érinti a rászorulókat.

Az önkormányzat szociális bizottságának javaslatára növekszik az anyagi szükséghelyzetben lévőknek megítélhető egyszeri segély maximális összege. Az egyedülállók az eddigi 30 helyett 50 eurót, a gyermektelen párok, vagy azok, akiknek már felnőtt gyerekük van, 60 helyett 80 eurót, a legfeljebb három gyereket nevelő családok 100 helyett 150 eurót, míg a négy, vagy négynél több gyereket nevelő családok 130 helyett 180 eurót kaphatnak. Tudni kell, hogy ez a támogatás nem jár alanyi jogon, és a felsorolt összegek a felső határt jelentik. A segélyt készpénzben vagy tárgyi formában is adhatja a város, a konkrét összegről – a költségvetésben erre a célra jóváhagyott tétel nagyságának figyelembe vételével – a polgármester dönt. Az egyszeri segély elsősorban ruházat, nélkülözhetetlen háztartási berendezések, eszközök, tanszerek, fűtőanyag beszerzésére, valamint rendkívüli egészségügyi kiadások fedezésére szolgál.

Január elsejétől többet kell fizetni a város által nyújtott gondozói szolgáltatást igénybe vevő polgároknak. Az emelés nem egységes, függ a nyugdíj összegétől. A 350 euró alatti nyugdíjból élők továbbra is 50 cent hozzájárulást fizetnek egy óráért, azok, akik 351–500 euró közti összeget kapnak havonta, ezentúl 50 helyett 75 centet fizetnek, akik pedig 500 euró feletti nyugdíjat kapnak, 90 centet. Mindazoknak, akiknek átmeneti lakhelyük van Komáromban, az eddigihez hasonlóan 1,50 eurót kell fizetniük egy óra gondozásért. A testületi ülésen elhangzott: nem szívesen emelik a díjakat, de figyelembe kell venni, hogy a város még így is mintegy 300 ezer euróval dotálja ezt a szolgáltatást, amit tavaly 70 személy vett igénybe. Változik a szociális taxi díjszabása is: a súlyosan egészségkárosodottak (ZŤP) az eddigi 25 cent helyett január elsejétől 10 centet fizetnek minden megkezdett kilométerért, a többiek számára maradnak az eddigi árak. Az állásidő az első órában ingyenes, minden további óráért 1 eurót számláznak a megrendelőnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?