Digitalizálják a galántai kertmozit

A kivitelezés körülbelül 100 ezer euróba kerül, tavasz-szal kezdődik a felújítás, nyá-ron vetíthetik az első filmet.GalántaTavasszal kezdődhet a szabadtéri mozi digitalizációja. A beruházás százezer euróba kerül.

A kivitelezés körülbelül 100 ezer euróba kerül, tavasz-szal kezdődik a felújítás, nyá-ron vetíthetik az első filmet.

Galánta

Tavasszal kezdődhet a szabadtéri mozi digitalizációja. A beruházás százezer euróba kerül. A város hetvenezer euróval járul hozzá a befektetéshez.

A galántai szabadtéri mozi 2012-ben zárt be. A digitalizált filmeket nem lehetett a régi berendezéssel levetíteni, a szükséges új technológiát nem szerezte be a város. „Az elmúlt években a lakosok többször is felhívták a figyelmünket arra, hogy szeretnék ha újra kinyitna a mozi” – áll a képviselő-testület elé benyújtott javaslatban. A szabadtéri mozi digitalizációjáról szóló javaslatot a képviselő-testület jóváhagyta, 70 ezer eurót költhetnek a modernizációra. „Értesüléseink szerint ez az utolsó év, amikor még igényelni lehet a dotációt. Nem kellene kihagyni ezt a lehetőséget” – folytatják a leírásban.

„A kivitelezés körülbelül 100 ezer euróba kerül, a várostól 70 ezer eurót kapunk. A fennmaradt összegért az Audiovizuális Alaphoz pályázunk, legfeljebb 35 ezer euró támogatást kaphatunk” – mondta Peter Kolek, a mozi vezetője. „A munkálatokat már márciusban vagy áprilisban elkezdenénk. Szeretnénk, ha a nyáron levetíthetnénk az első filmet” – tette hozzá Kolek. „Egyelőre a digitalizációra futja. A padok, a környezet felújítása a későbbiekben jöhet számításba” – zárta Kolek.

Jelenleg Szlovákiában D-cinema 2D technológiával három szabadtéri mozi működik: a szenci és a bazini moziban a gépeket nyáron átszállítják a szabadtéri színpadhoz. Egyedül Nagyszombatban van a szabadtéri és a városi mozinak is külön-külön technológiája. „A hordozható technika nálunk nem jöhet szóba, mert nincs olyan projektorunk, amely a vászon méretéhez és a vetítőberendezés távolságához szükséges” – magyarázzák a javaslatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?