Csörte a testületi ülésen az építkezések miatt

Komárom
Komárom |

Két órás vitába bonyolódtak a lakosok, a cégek képviselői és a polgármester a komáromi képviselő-testület 24. ülésén két tervezett építkezési beruházás kapcsán.

Az elmúlt hetekben Komárom Bene és Singellő városrészeiben nagy port kavart kettő, az előkészületek különböző fázisaiban levő építkezési szándék. Az előbbi helyszínen elvileg két darab 2+1 emeletes lakótömböt, míg az utóbbin konkrétan egy lakóparkot építene egy-egy cég, akik már meg is vették a várostól a területeket. Az első esetben 229, a másodikban 173 helyi lakos írta alá a beruházások tervezett formái ellen indított petíciókat, amelyeket a képviselő-testület is tárgyalt a március 18-i ülésén.

A lakópark...

A lakosok hozzászólásaira fenntartott délután négy órai időpontot követően mindkét petíció érintettjei felszólaltak. Mészáros Zsuzsanna a lakópark ellen szóló érveiket ismertette. Többek között elmondta, nem értik, hogy a város miért adta el a területet, s hogy az miért minősül fejlesztésnek. Többször megismételte, lakossági fórumot kellett volna tartani a kérdésben, ahol személyesen egyeztetni tudtak volna a vállalkozókkal. Attól tartanak, a kérvényekben szereplő 4+1 emeletes lakótömbök elveszik majd a napfényt a szomszédos házaktól, illetve a zöldterület vészes mértékű csökkenésétől is félnek. Emellett arra kérte a képviselőket, hogy a jelenlegi városrendezési terv kereteit már ne engedjék módosítani.

Keszegh Béla (független) polgármester egyebek mellett elmondta, a beruházó több fát fog kiültetni, mint amennyit kivágott, illetve a helyszínen levő illegális szemétlerakatot is felszámolta. A tárgyalás későbbi szakaszában Varga Zoltán, a lakóparkot építő vállalkozó is előadta a terveit, amelyek szerinte javítani fogják a környék megjelenését és színvonalát. Határozottan visszautasította a korrupció vádját, majd azt is, miszerint nyomott áron vette volna meg a területet – reagálva ezzel Mészáros egyik felvetésére –, mivel hivatalos versenytárgyalást követően kötötte meg az adás-vételi szerződést.

Komárom

A társasházak...

A második petíció – amelyről lapunk már korábban részletesen beszámolt – kapcsán három érintett tiltakozó szólalt fel. Rozbroy Norbert, Gabriel Szabó és Ganzer Róbert javarészt az ismert érveket fejtették ki, féltvén a helyiek életkörülményeit. Ganzer a többi közt elmondta, az, hogy a Városi Tanács és az illetékes bizottság a petíciót elfogadását nem javasolta, a városvezetés véleményét tükrözi – gyakorlatilag hasonlót állított később Szabó is – emellett simét nyomatékosította, véleménye szerint nincs lakáshiány a városban.

Keszegh Béla hangsúlyozta, a képviselő-testület most nem foglal állást, csupán tudomásul veszi a petíciókat, a benei ügy kapcsán tart a hivatalos elbírálási folyamat, amelynek során a lakosok véleményeit is meghallgatják, a képviselők pedig később még elutasíthatják az építkezéshez szükséges módosítást a városrendezési tervben. A beruházó cég képviseletében Miloš Kuchár arról tájékoztatta a jelenlevőket, még ők sem tudják, pontosan mit szeretnének építeni az adott telekre, csupán a beépíthetőségi arány növelését kérvényezték eddig, illetve szerinte sorozatos félretájékoztatás zajlott az ügyben.

A polgármester a vita során többször is javaslatot tett egy fórum megtartására mindegyik petíció kapcsán, amelyre talán a következő hét folyamán kerülhet sor.

...és egy irodaház

A lakossági hozzászólások során többek között még Beke Vince vállalkozó is szót kért egy harmadik, még nem lezárt petíció kapcsán, amellyel egy irodaépület esetleges építése ellen tiltakozna. A beruházás a Kertész utcán található, a helyi közbeszédben csak „piramisként” emlegetett épület melletti 1500 négyzetméteres területen valósulna meg. A vállalkozó szerint 1100 embert képviselt a fellépésével, s azt szeretnék, a helyszín maradjon meg a zöldterületnek, amelyen akár magáncégek is létesíthetnének egy parkot. Többek között elmondta, a környék beépítettsége és rendezetlensége miatt már így is óriási a forgalom és túl sok mindent borít beton.

A polgármester egyetértett azzal, hogy a terület elrendezését korábban elrontották, s bízik benne, hogy a tiltakozókkal megtalálják a közös hangot. A képviselő-testület szerinte csak azt fogadta el, hogy a kiírás feltételein változtassanak, ám ha később úgy látják jónak, a beruházási szándékot is elutasíthatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?