Itt, az egykori óvoda helyén épülne meg a két lakótömb
Petícióval tiltakoznak a társasházak építése ellen Komáromban
229 érintett komáromi lakos írta alá azokat az íveket, amelyekkel a Handlovai és Bél Mátyás utcák kereszteződésénél építendő társasházak ellen tiltakoznak. A petíciót a mai képviselő-testületi ülésen is megvitatják. A polgármester szerint több hamis információ merült fel az ügy kapcsán.
Az egykori benei óvoda épületei üresen állnak, az udvar üres, kihalt. A tervek szerint két darab emeletes társasházat építene ide az a komáromi cég, amely tavaly decemberben megvásárolta a várostól az ingatlant – ám ez a környező utcák lakosainak nem tetszik, magyarázta lapunknak a helyszínen a közelben lakó Ganzer Róbert és Rozbroy Norbert. Attól tartanak, a beruházás rontani fogja az életminőségüket egyrészt a forgalom növekedése, másrészt az emeletek miatt, amelyekről szerintük be lehet majd látni a környező családi házak udvaraira. Elmondásuk szerint az általuk megszólított hat utca lakosainak 99 %-a aláírta az íveket.
„Mi nem akarunk mást, csak annyit, hogy ide illő házakat építsenek a helyszínen. A mostani állapot szerint ez egy családi házas övezet” – állítja Ganzer Róbert, kihangsúlyozva, hogy ők kifejezetten a társasházak felhúzását kifogásolják.
Amellett, hogy elképzelésük szerint a cég nyomot áron vette meg a várostól az ingatlant, sérelmezik azt is, hogy szerintük nem kaptak megfelelő tájékoztatást a beruházási tervről, amelyről először az egyik városi képviselő Facebook-bejegyzéséből értesültek. Az ügyben két petíciót is indítottak, ám az első – amelyet 85 fő látott el kézjegyével – szövege nem volt pontos, emiatt szerveztek egy újabb, második aláírásgyűjtést is, amit 17 íven 229 személy szignózott. Fontosnak tartották, hogy csak a környező utcák lakóit szólítsák meg, akiket valóban érint a kérdés.
A képviselő-testület frakcióösszetételét nézve úgy látják, nem sok esélye van a kezdeményezésüknek, ám az ülésen szót fognak kérni. Ha kedvezőtlen lesz számukra a testületi döntés, van már B-tervük is, de arról még nem árultak el részleteket.
Módosítást kértek
A hivatalos iratok tanúsága szerint a két társasház építését tervező WALLTON s.r.o cég 45 %-ra szeretné növelni a birtokában levő három, együttesen 1657 négyzetmétert kitevő telek beépíthetőségét. A városfejlesztési terv szerint ugyan csak 25 %-os arányt engedne meg, ám a vállalat szerint a környékbeli telkek területének 50 %-a van beépítve.
A Városi Hivatal március 15-én arról tájékoztatta Rozbroy Norbertet, hogy nincs még építési terv – ebből adódóan a tervezett ingatlanok számáról és nagyságáról sincs pontos képük –, és csupán az építkezés feltételeinek megváltoztatására irányuló szándékot tudták megerősíteni. A testületi ülés vonatkozó anyaga szerint 2+1 emelettel rendelkező társasház építésére van kilátás.
Még tart a folyamat
Az ügyben megkerestük Keszegh Béla polgármestert is, aki szerint több hazugság és hamis információ is felmerült a tiltakozás kapcsán, amelyeket nem tart szerencsésnek. Elmondta, a Városi Tanács nem utasította el a petíciót, hanem csupán állást foglalt, kiemelve, hogy folyamatban van a városrendezési terv módosítására irányuló kérvény elbírálása, amelynek keretén belül a lakosok is elmondhatják a véleményüket. Az építkezésről az illetékes szervek – többek között az Építkezési Hivatal – döntenek majd, ám ebben a pillanatban lényeges, hogy még nem lehet konkrétumokról beszámolni. A városrendezési terv módosítása kapcsán a testület majd csak 2-3 hónap múlva nyilváníthatja ki a véleményét, azt pedig nem a képviselők mondják meg, hogy ki, mit és hova építsen. Keszegh szerint pontatlan állítás volt az is, hogy akár ötszintes lakótömb is épülhet a helyszínen, holott csak 2+1 szintről szól a cég elképzelése. A polgármester – szemben az általunk is megszólított két helyi lakossal – azt mondja, Komáromban komoly problémát jelent a lakáshiány, ezért is van szükség új társasházak építésére, emellett szerinte az 50 %-os beépítettség teljesen normális Érsekújvárban és más városokban is.
„Azt az ingatlant több mint 140 ezer eurós áron hirdettük meg eladásra, amire aztán nem jelentkezett senki. Később érkezett egy kérvény, amely alapján készült egy friss értékbecslés, majd ehhez igazodva adták be a vásárlási kérelmet“ – mondta, hozzátéve, hogy a Pénzügyi Bizottság magasabb áron javasolta a versenyeztetést, majd a két érdeklődő közül a jobb árat kínáló vette meg az ingatlant. A városvezető szerint a rendőrség is megvizsgálta az esetet, s nem találtak szabálytalanságot.
A polgármester Rozbroy Norbertet, a petíció szervezőjét meghívta az ülésre, ahol kifejtheti a véleményét – emellett várhatóan más polgárok is megjelennek majd. A vitáról a testületi ülést feldolgozó anyagunkban is beszámolunk.
A tanácskozáson szó lesz egy másik petícióról is, amellyel egy másik városrész 173 lakosa a VII. bástyánál tervezett családi és tömbházakból álló lakópark építése ellen tiltakozott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.