Egy mókus Szencen

Vannak rossz napok, vannak jó napok. Én minden ébredés után megköszönöm, hogy élek, aztán reggelizés közben megnézem, hogy milyen napra ébredt a világ. Ebbe néha úgy belefeledkezem, hogy a múltkor majdnem megettem egy kívülről ép, de belül romlásnak indult narancsot. Épp valahol a Közel-Keleten jártam, amikor tudatosítottam, hogy az ételemnek fura íze van. Romlott naranccsal kezdeni a napot nem az igazi, de még mindig jobb, mint egy földrengéssel vagy háborúval. Aztán elkezdem a saját napomat, amit este lélekben és a naplómban értékelek. A csütörtöki napom nagyon jó volt. A Szenczi Molnár Albert Alapiskolában jártam, délelőtt a nyolcadikos és kilencedikes ifjaknak tartottam előadást. Egyebek mellett arról, hogy ha valaki szlovákiai magyar, az egyáltalán nem zárja ki azt, hogy idehaza is sikeresen érvényesüljön.

Sőt az adott területen a legjobb legyen, mint azt a helyben bemutatott példák is igazolták, akik közül ketten ennek az iskolának a padjait koptatták, nem is olyan régen.

Délután az alsó tagozatosokkal találkoztam, és az új meséskönyvemről beszélgettünk. Nagyon jó érzés, amikor a gyerekek okosan néznek, és bizony egy csomó gyerek nézett rám okosan. És amikor megtudták, hogy a főszereplő Móki neve tulajdonképpen a mókus rövidítése, nagyon beindult a fantáziájuk. Az egyik kisfiú gyanakodva végigpásztázott a csillogó szemeivel, aztán felrikkantott: és magának a pulóverén is mókus van! Ettől kezdve a szemükben végképp mókussá váltam, amit a kérdéseik is bizonyítanak. Maga is szeret mogyorót rágcsálni? Tudja, hogy magának a haja olyan színű, mint a mókus bundája? Mit mondjak, nagyon jó volt!

Az iskola csodaszép. A szaga is jó. Az a bensőséges fészekillat, ami számomra semmi máshoz nem párosítható, de talán azért is érzem így, mert én nagyon szerettem iskolába járni. A belépőt dicsőségfal fogadja: a legtehetségesebb diákok portréi és eredményei. Ilyenkor csak örülni lehet. A város is megszépült: több műemlék felújítva, ragyognak a szikrázó napsütésben. Ez is örömforrás.

De hasonlóan több délszlovákiai, nemzetiségileg vegyes városkához, az utcán magyar szót alig hallani. A számok sokatmondóak, Gyurgyík László könyvéből idézem: 1970-ben a város 8531 lakosa közül 5377 volt szlovák, 3049 magyar. 1980-ban 10772-ből 7319 szlovák, 3266 magyar, 2011-ben 17050 lakosból 11605 szlovák, 2467 magyar. Százalékban kifejezve: 1970-ben 35,7%, 2011-ben 14,5% magyar. És sokat mondóak a kulisszák mögötti harcok. A városvezetésben megcsappant a magyar képviselők száma, de van egy társaság, amelynek a három magyar is szúrja a szemét. Mint megtudtam, Közép- és Kelet-Szlovákiából az utóbbi időben idetelepült szlovákokról van szó. Jöttek, láttak, és a város az övék. Legalábbis ezt akarják.

Még jó, hogy van ez a csodás iskola. Éljen soká. Hogy legyen sok jó napunk.