Csillapodó kedélyek?

Gömör/Nógrád. Bár a támogatásról szóló értesítést postai úton még nem kapták meg a községek, az Obecné noviny önkormányzati szaklap szeptember 9-én megjelent számából már megtudhatták, hogy a minisztérium önkormányzatonként mennyi pénzt hagyott jóvá az önkormányzati oktatási intézmények további működtetésére.

Az eredeti igénylés szerint az önkormányzatok összesen 800 milliót kértek iskoláik fenntartására, ezt azonban teljes mértékben nem kapták meg a kormánytól. A mostani elosztást és a költségvetési kiegészítés hírét mindazonáltal a Gömöri Városok és Falvak Társulásának vezetőségi ülésén megnyugvással vették tudomásul a polgármesterek. A társulás alelnökétől, Feledy Zoltántól szerzett információink szerint a kapott összegek nem mindegyik önkormányzat számára teszik lehetővé, hogy egészen az év végéig akadálytalanul biztosítsák oktatási intézményeik működését. Erre példaként a rimaszombati járásbeli Cserencsény községet hozta fel. „Cserencsényben az önkormányzat óvodát üzemeltet, ennek működtetésére a mostani elosztáskor mindössze 2950 koronát kapott. A cserencsényi polgármester kicsit keserűen jegyezte meg, hogy ebből még egy hónapra sem futja.

A Gömöri Falvak és Városok Társulásának vezetése október 6-án ismét ülést tart. „Azt elemezzük majd, mire futja a most jóváhagyott pénzből. Szeptember 15-ig a pénznek meg kell érkeznie. Úgy véljük, csak az eredetileg kért 800 millió fedezné teljes mértékben az igényeket, mert jó néhány, a régiónkban lévő intézmény a legszigorúbb takarékossági intézkedésekkel sem lesz képes kihúzni az év végéig. Október elejéig meg kellene kapnunk azokat az információkat is, amelyek alapján megtudjuk, hogyan lehet majd hozzájutni, milyen formában lehetséges felhasználni a most megítélt összegeket. Az is előfordulhat, hogy az idei, tervezett őszi szünetet takarékossági szempontok miatt néhány nappal megtoldjuk, de ez még tárgyalások és egyeztetés kérdése. A szolidaritás az önkormányzatok között erős, próbáljuk érvényesíteni az érdekeinket. Ez abban is megnyilvánul, hogy azok, akiknek – ha szűkösen is, de – kitart a pénzük az év végéig, támogatni fogják a hátrányosabb helyzetben lévő önkormányzatokat. A kedélyek némileg csillapodtak, de kitartunk az eredeti igények és elképzelések mellett” – nyilatkozta Feledy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?