Cserépfazékban főzik a babgulyást Kamocsán

<p>Kamocsa. Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Vág menti településen az ország legnagyobb és legrangosabb gasztronómiai</p><p>fesztiválját.</p>

SZÁZ ILDIKÓ

Augusztus 7-től 9-ig ismét a gasztronómia oázisává válik az érsekújvári járásbeli község kempingje. Lukács Tibor, az Oázis Kemping üzemeltetője, a rendezvény főszervezője továbbra sem fogyott ki az új ötletekből, először nyit kóstolóudvart az ínyenceknek.

A háromnapos fesztiválra látogatók új ételeket kóstolhatnak meg. Megízlelhetik a cétényi módra készült babgulyást, a slambuc tésztagulyást vagy a harcsapörköltet túrós csuszával. Almás csirkemellet, cserépfazékban főtt icipici babgulyást, valamint magyar gulyást szlovák knédlivel és rengeteg vadas ételt szolgálnak fel a vendégeknek. Lukács Tibor elmondta, az első fesztiválon 36 főzőcsapat vett részt. Az utóbbi években rendszerint 250-280 hazai és külföldi csapat mérte össze erejét. Ebben az évben bővül a zsűri, Benke László és Jarda Židek mesterszakácshoz csatlakozik Bindics Imre, a dunaszerdahelyi Villa Rosa főszakácsa, aki igényes, nemzetközi konyhát vezet. A gasztrofesztivál szervezői továbbra is várják az éttermek jelentkezését, hogy mesterszakácsukat, szakácsukat benevezzék a zsűribe. „Korábban zenei fesztiválok szervezésében vettem részt. Szerettem volna Kamocsán olyan rangos főzőfesztivált szervezni, mint amilyeneket Magyarországon rendeznek. Csapatommal együtt igyekeztem a gasztronómiai élvezetek mellett megfelelő zenei élményt is nyújtani a kempingbe látogatóknak” – mondta Lukács Tibor. A hazaiakon kívül az elmúlt években Csehországból, Ausztriából, Németországból, Romániából, Indiából, Törökországból és Finnországból érkeztek főzőcsapatok Kamocsára. Az idei versenybe eddig 120 csapat nevezett be, az időben jelentkezők a színpadok közelében vagy a belső táborban található táborhelyeket részesítik előnyben. Július közepéig várják a főzőcsapatok jelentkezését, a szükséges információkat és a részletes programot megtalálják az Oázis Kemping honlapján (www.gastrofest.sk). A csütörtöki nyitónapra 3 euróba kerül a belépőjegy, pénteken 6, szombaton 10 euró. Június végéig a vendégek elővételben 10 euróért megvásárolhatják a háromnapos bérletet.

Három színpadon szórakoztatják majd a közönséget. Csütörtökön a kisszínpadon bemelegítő partit tartanak, pénteken a nagyszínpadon a TNT énekese, Dobrády Ákos ad koncertet, a fesztivál vendége lesz Gáspár Laci, a Gladiátor együttes és a szombat esti nagykoncerten fellép az Apostol együttes.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?