Crossfitpálya és játszótér igen, parkoló nem

Nem a városszépítést, a hasznos fejlesztéseket kifogásolják, hanem a nyugalmukat féltik a környéken lakók.KirályhelmecA korábbi hírekkel ellentétben a helyieknek nincs kifogásuk az ellen, hogy crossfitpályát és játszóteret alakítsanak ki a bérházak között, ám lakosok egy csoportja nem szeretné, ha p

Nem a városszépítést, a hasznos fejlesztéseket kifogásolják, hanem a nyugalmukat féltik a környéken lakók.

Királyhelmec

A korábbi hírekkel ellentétben a helyieknek nincs kifogásuk az ellen, hogy crossfitpályát és játszóteret alakítsanak ki a bérházak között, ám lakosok egy csoportja nem szeretné, ha parkoló épülne itt.

Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője korábban lapunkat úgy tájékoztatta, október elején a környéken lakók egy csoportja petíciót juttatott el a városvezetéshez, melyben tiltakoztak a 25 ezer eurós állami támogatással és 20 ezer euró saját forrás bevonásával készülő beruházás ellen. A tiltakozók azt is kérték, az ügy kapcsán haladéktalanul rendezzenek lakossági fórumot. A kérésnek eleget tettek. A hivatalvezető szerint a találkozón az összes vitás kérdésben sikerült egyezségre jutni. Az általunk megkérdezett lakosok azonban elmondták, szó sincs arról, hogy nem szeretnének új játszóteret vagy crossfitpályát a házuk közelében, ez ellen nem is indítottak petíciót. Fülöp Erzsébetnek, az egyik bérház lakóközösségének vezetője elmondta, ők csupán a lakossági fórum összehívását kezdeményezték, a javaslatot 53 család támogatta. Azt szerették volna ugyanis, ha a város vezetésével az összes vitás kérdést a beruházás helyszínén tárgyalhatnák meg, és elmondhatnák kifogásaikat, észrevételeiket. Semmiképp sem akarják, hogy az eredetileg játszótérként használt – ám mostanra elgazosodott – területen parkoló épülne. A parcella parkosítása vagy játszótérként hasznosítása ellen nincs kifogásuk. Azt azonban szintén nehezményezik, hogy a lakossági fórumot a városi hivatal épületében hívták össze, és mivel délután háromkor kezdődött, sokan nem tudtak részt venni rajta.

A bérház egyik lakója azt is sérelmezte, hogy bár többször kérték a városvezetéstől, eddig nem kaptak arra választ, hogy a megépítendő új játszótér és pálya pontosan milyen alapterületű lenne. Mivel a beruházás megvalósítása előtt a kivitelező olyan villamosvezetéket is talált, amiről az illetékesek nem is tudtak, az eredeti terveken módosítani kell. Értesüléseink szerint a parkolók építését egyelőre épp ezért nem is kezdik meg, a játszótér és a pálya építése viszont már elkezdődött. A két ház lakói hangsúlyozták, az ellen, hogy parkolót alakítsanak ki a játszótér helyén, tiltakozni fognak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?