Burián Lászlóra emlékeznek

Koszorúzással egybekötött emléknapot szervez Burián László esperes halálának 3.

Koszorúzással egybekötött emléknapot szervez Burián László esperes halálának 3. évfordulója és a Felvidékről kitelepített magyarok emlék- napja kapcsán a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás, a Magyar–Szlovák Baráti Társaság és a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola.

Párkány

Ma 17 órára a párkányi öreg temetőbe Burián László sírjához várják az emlékezőket. A program 18 órakor a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola hangversenytermében történelmi előadással folytatódik és zongorahangversennyel ér véget.

Burián László esperes élete több szempontból példaértékű. Papi pályáját a Nyitra melletti Nyitrakoroson (Krušovce) kezdte. Később Pöstyénben, Nagylévárdon (Veľké Leváre), Pozsonyban, majd egyebek között a helembai, az ipolyszalkai, a barti, a bényi és az ebedi plébánián szolgált. Nyugdíjasként kisegítő plébánosként teljesített szolgálatot. Fáradhatatlanul és derűsen tette a dolgát. Nemcsak a szlovákiai magyarság öntudatának erősítésében, hanem a szlovák–magyar viszony javításában is vitathatatlan érdemeket szerzett. Kiállásáért több rangos elismerést kapott. A kitelepítés éveiben kerékpárral járta a cseh határvidék településeit, hogy gyámolítsa a deportált magyarokat. 1951-ben államellenes összeesküvéssel vádolták meg és két év szabadságvesztésre ítélték, amit a lipótvári és az ilavai börtönben töltött le. Megvonták papi engedélyét, ezért több éven át fizikai munkásként dolgozott. A megpróbáltatások ellenére soha nem vesztette el pozitív életszemléletét, nem ingott meg hite és nemzeti öntudata. A szlovákiai magyarok közül 2011-ben elsőként vehette át a Václav Benda-díjat és a Szabadságért és demokráciáért kitüntetést. Tevékenységét egyebek mellett Kisebbségekért díjjal, Kristályszív díjjal, Arany Érdemkereszttel és Szent István emlékéremmel is elismerték.

A mai emlékest egyik előadója Vadkerty Katalin történész lesz. Kutatómunkájának eredményeit a Reszlovakizáció (1993), a Deportálások (1996) és a Belső telepítések és a lakosságcsere (1999) című trilógiában tette közzé. A monográfia a szlovákiai magyarság második világháború utáni meghurcoltatásának legteljesebb körű, tudományos tárgyilagossággal feldogozott története. Az emlékest másik előadója Ján Vojtek, aki háromszor nyert első dı́jat az Amadeus nemzetközi zongoraversenyen, és 2004-ben abszolút győztes lett a Gradus ad Parnassum nemzetközi versenyen is. 2008-ban döntőse volt a Gina Bachauer nemzetközi zongoraversenynek Salt Lake Cityben (USA). Kétszer nyerte el a világ egyik legkiválóbb zongorakurzusán, a Tel-Hai International Piano Master-class-on a legjobb tanuló díját. Zongorajátékát 19 órától hallhatják a Burián László-emléknap résztvevői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?