Bringával a munkába – negyedszer

Párkány harmadik alkalommal csatlakozott a Bringázz a munkába! versenyhez, ahol tavaly a negyedik, két éve az első helyet sikerült megszereznie.PárkányTavaly a csapatok és a résztvevők számát tekintve is megdőlt a rekord. Az országos akcióhoz 2016-ban 60 önkormányzat és 1731 csapat csatlakozott.

Párkány harmadik alkalommal csatlakozott a Bringázz a munkába! versenyhez, ahol tavaly a negyedik, két éve az első helyet sikerült megszereznie.

Párkány

Tavaly a csapatok és a résztvevők számát tekintve is megdőlt a rekord. Az országos akcióhoz 2016-ban 60 önkormányzat és 1731 csapat csatlakozott. Tavaly 5637-en vettek részt a versenyben. Két éve az országos felhíváshoz 916 csapat csatlakozott. A kampány egyik célja, hogy felhívja az önkormányzatok figyelmét a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, a másik, hogy a munkaadókat arra ösztönözze: támogassák azokat, akik kerékpárral járnak munkába. Alakítsanak ki megfelelő helyet a kerékpárok tárolására, valamint öltözőket és zuhanyozókat a kerékpárosok részére. Az akció és a kampány célja az is, hogy felhívja a figyelmet a kerékpáros közlekedés előnyeire (egészségmegőrzés, idő- és pénzmegtakarítás).

Az idei akcióra 2-4 fős csapatok jelentkezését várják. Az érdeklődők a www.dopracenabicykli.eu oldalon jelentkezhetnek. A regisztráció ingyenes, a csapatoknak csak a létszámra vonatkozó feltételt kell teljesíteniük. A kisebb városok ugyanolyan eséllyel indulnak a versenyen, mint a nagyobbak, ugyanis az értékelésnél figyelembe veszik a lakosok számát. Átlagértéket számolva rangsorolják a városokat a résztvevő egyének és csapatok száma szerint. Számít az is, hogy a csapatok egy hónap alatt hány kilométert tesznek meg kerékpáron lakó- és munkahelyük között. Az önkormányzatok április 18-ig, a lakosok május 5-ig regisztrálhatnak a versenyre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?