Bővült a kedvezményezettek köre

Nagykaposon az utóbbi években a lakosok közel 90 százaléka fizette be a szemétdíjat.NagykaposA 68 évnél idősebb nyugdíjasok a múlt évi szemétdíjnak csupán a felét kötelesek fizetni. Erről az önkormányzat legutóbbi tanácskozásán született döntés.Ifj.

Nagykaposon az utóbbi években a lakosok közel 90 százaléka fizette be a szemétdíjat.

Nagykapos

A 68 évnél idősebb nyugdíjasok a múlt évi szemétdíjnak csupán a felét kötelesek fizetni. Erről az önkormányzat legutóbbi tanácskozásán született döntés.

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője elmondta, az adókat 2005 és 2011 között nem emelték, ám a gazdasági helyzet romlására való tekintettel a városvezetés 2011 decemberében, hat év után népszerűtlen döntés meghozatalára kényszerült. Most egy jogszabályi változás miatt a hulladékgazdálkodásról szóló helyi érvényű rendeletet kell módosítani, melynek következtében 2016 júliusától az építési hulladék elszállításáért és tárolásáért is illetéket kérnek. Az új szabályozás szerint addig a nagykaposi polgárok ingyen adhatják le az ilyen hulladékot a gyűjtőudvaron. Nagykaposon a szemétdíj összege – melyet utoljára 15 százalékkal szintén 2012-ben emeltek – idén sem változik. A magánszemélyeknek 17,99 eurót, a cégeknek és a különböző vállalatoknak a bérelt hulladéktároló edény űrtartalmától függően literenként 0,0126, illetve 0,0493 eurót kell fizetniük. Eddig a tartós egészségkárosodással élők, a 80 évnél idősebbek, a más városban tanulók voltak jogosultak kedvezményekre. Most bővült a kedvezményezettek köre, mivel a decemberi tanácskozáson a Magyar Közösség Pártjának képviselőcsoportja módosító indítványt nyújtott be, mellyel a szemétdíj 50 százalékos csökkentését kezdeményezte a 68 évnél idősebb nyugdíjasok számára. Az önkormányzat megszavazta a változtatást.

Néhány éve a városvezetés radikális döntések meghozatalára kényszerült. Akkor – a korábbi nyilvántartás pontatlansága miatt, és egyéb okokból – öt évre visszamenőleg kérte a lakosoktól a szemétdíj megfizetését. Természetesen azoknak, akik az említett időszakban is eleget tettek törvényi kötelezettségüknek, nem kellett újra fizetniük, ám a notórius adósok ellen szigorúan léptek fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?