Bonyolódik a zselízi kórház ügye

Bakonyi Pál: „A háttérben kialakulóban van egy csoport, melynek tagjai tudatosan irányítják a történéseket”A szerző felvételeAhhoz, hogy tisztán átlássuk ezt a szerintem tudatosan bonyolított helyzetet, és valamelyest eligazodjunk az elferdített tények tömkelegében, a történetet 2003 elején kell kezdenünk, amikor is a harmadik kategóriába sorolt közegészségügyi intézmények az államéból az önkormányzatok hatáskörébe kerültek. Ezt a mozzanatot a köztudatban kompetenciatörvényként rögzült, a hatáskörök átviteléről szóló jogszabály irányította. További fontos mozzanat az ügyben a jelenlegi tárcavezető, Rudolf Zajac által szorgalmazott egészségügyi reform, melynek „jótékony” hatását főképp a páciensek és az önkormányzatok érzik, de ez egészségügyi alkalmazottak is megkapták a magukét a „jóból”. A reform hatása természetesen csak évek/évtizedek múltán lesz igazán felmérhető és érzékelhető, ám addig is bizonyára sokan felróják még a hazai törvényhozó és végrehajtó szerveknek, hogy megfelelő legiszlatív háttér nélkül kezdtek eme reform megvalósításába (is).

Egy másik, a zselízi kórház esetében nem mellőzhető mozzanat az a passzivitás, mellyel a lakosság, választott képviselőik, illetve az orvostársadalom az ügyhöz éveken át viszonyult (a kis kivételtől most kérek elnézést). Úgy is fogalmazhatnék, hogy a rendszer 1989-ben megbukott, de a módszerek maradtak; ez főképp azért jó, mert a kollektívan elkövetett hibákért valójában senkit sem lehet felelősségre vonni. Ez teszi igazán bonyolulttá a zselízi ügyet.

Valakik a háttérből?

„A parasztész azt diktálja, hogy tanuljak meg gondoskodni magamról és a közösségről, amelyben élek, és tanuljak a múlt hibáiból” – vezeti fel a témát Bakonyi Pál mérnök, a városi képviselő-testület tagja. Értesüléseim szerint ő az egyik tagja annak a hét-nyolc főt számláló, képviselőkből és civilekből álló csoportnak, akik a válságos időkben menedzserek, üzemeltetők, befektetők után néztek. Bár egyáltalán nem biztos, hogy ennek vállalása ma jó ajánlás Zselízen.

„Komoly problémával állunk szemben – mondja az egykori aranyosmaróti főépítész. – Képtelenek vagyunk megszokni: nincs kollektív felelősségvállalás, nincsenek felülről jövő direktívák, hanem magunknak kell irányítani a sorsunkat. Erről szól az önigazgatás, önkormányzatiság, ám a lakosság nem tudja, mert nem érdekli őket, miképp működik az önkormányzat. Viszont szívesen hárítanak rá minden hibát, magyarán: az önkormányzat felelős mindenért, a lakosság semmiért. Pedig a képviselőket, a polgármestert ők választják. Ezt egyféleképp lehet kivédeni: a felelősségek megosztásával. Annak idején, amikor megalakult a zselízi parlament, javasoltam, elsősorban is határozzuk meg, ki miért felel. Ekkor azt a választ kaptam, hogy a képviselőknek csupán politikai felelősségük van, minden jogi felelősség a polgármesteré. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy soha senki nem dolgozta ki Zselízen az egészségügy koncepcióját, még csak egyetlen megbízatási időszakra sem; így a kórház menete esetleges volt. Ez okozta a vesztét.”

Bakonyi elmondása szerint azonban számos más homályos pontja is van a kórház ügyének. „Megmagyarázhatatlan számomra, miképp tarthatott meg a város vezetése egy olyan embert a kórház élén (Dr. Ondrej Veis egykori igazgatóra kell gondolnunk), aki a képviselő-testület felszólítása ellenére sem dolgozta ki az egészségügy megújításának koncepcióját, aki bizonyíthatóan a város rovására gazdálkodott, privatizált, halmozta az adósságot. Nincs értelmes magyarázat arra sem, hogy miért csak 2004 novemberében írta alá a város első embere a kórház átvételéről szóló jegyzőkönyvet, holott az 2003. január 1-jétől a város tulajdonát képezte; miért nem tett feljelentést Veis doktor ellen, holott a képviselő-testület ezt határozatba foglalta és folyamatosan szorgalmazta? A testület számlájára írható, hogy mereven elutasította azon emberek bevonását, akik menedzserként más kórházakat is talpra állítottak, és a kórházi alkalmazottak első szavára leállíttatta a tárgyalásokat más üzemeltetőkkel. Hadd tegyem fel a kérdést: milyen címen engedi meg magának egy állami alkalmazott – jelen esetben a kerületi tiszti főorvos –, hogy végzés nélkül bezárjon egy majdnem ötvenezer lakost kiszolgáló intézményt, és milyen jogon jelenti ki, hogy bárki üzemeltetheti ezt a kórházat – a magyar befektetők kivételével? Végezetül pedig: kinek az érdekeit szolgálják a főorvosok, amikor lemondanak funkcióikról, lehetetlenné téve így a kórház menetét?”

Még egy gondolat Bakonyi képviselő úrtól, mely – megjegyzem – legérzékletesebb leírása a Zselízen kialakult helyzetnek: „A háttérben kialakulóban van egy csoport, melynek tagjai meghatározzák, ki mikor és mit mondjon és tegyen, és tudatosan irányítják úgy a történéseket, hogy az elképzeléseiknek nem megfelelő szubjektum ne árthassa magát az ügybe.”

Ez, mondjuk, sok érthetetlen eseményt és lépést megmagyaráz...

Küldjék ide Columbót!

A zselízi kórház 2003. január 1-jét megelőzően, tehát még állami kórházként mintegy 67 millió koronás adósságot halmozott fel. Ennek kiegyenlítését a hatáskörök átvitele alkalmával az állam magára vállalta. A jelenlegi adósság 55 millió körül mozog; a pontos adat nem ismert, mivel a legutóbbi két hónap még nincs lezárva. Az összeg legnagyobb részét a Szociális Biztosítóval szembeni társadalombiztosítási illeték elmaradása teszi ki több mint 20 millió koronás nagyságrendben. A másik jelentős tételt a ki nem egyenlített energiaszámlák képezik – a gáz esetében ez 7 millióra, a víz esetében 1,2 millióra rúg. A gyógyszerekért, egészségügyi ellátásért való tartozások csupán százezres nagyságrendekben mérhetők. Az összeg nagy részének felhalmozódása Ondrej Veis nevéhez fűződik, aki 2005. június 30-áig, kerek két és fél évig állt a kórház élén. Őt bizonyos Kúdela úr követte, aki már 2005 januárjától élvezhette az alkalmazottak bizalmatlanságát mint az üzemeltetés iránt érdeklődő Sanamed cég kihelyezett munkatársa. Máig megmagyarázhatatlan, leváltását követően miért álltak ki mellette egy emberként a kórház alkalmazottai, annak ellenére is, hogy a polgármester rá nézve nem kötelező érvényű ígéretét is felrúgva húsz embert elbocsátott, levélben kommunikált a felettes szervvel, tehát a városi hivatallal, és a kórházba rángatta a kerületi tiszti főorvost. Érdemei a kórház tönkretételében elévülhetetlenek, összefonódásai bizonyos külső érdekcsoportokkal kifürkészhetetlenek. A Veis doktort és Kúdela urat követő igazgatók már nem igazán tehettek érdemben semmit az intézmény megmentéséért.

A zselízi helyzet azért is kriminális, mert az intézmény kapuin belül – melyet legutóbbi látogatásom alkalmával a biztonsági szolgálat korosodó veteránja egy bősz oroszlán elszántságával védett, különös tekintettel az orrukat mindenbe beleütő firkászokra – több bűncselekmény is történt. Mondhatnám: az ügy Columbóért kiált.

Veis doktor látván, hogy a kórház valóságos kincsesbánya, átjátszotta annak egy részét a felesége által alapított, 2003. október 6-án bejegyzett WESPA kft.-nek. Persze a jól működő, nyereséggel dolgozó részlegekről volt szó, ami érthető is, hiszen ki privatizálna ma veszteséges vállalkozást? Ezt követően ügyesen egybemosta az egyik magánosított részleg és a városi kórház adminisztrációját oly módon, hogy az egészségbiztosító a WESPA-nak fizetett. Helyettesét, illetve az osztályok főorvosait nem nevezte ki hivatalosan, ami főképp arra volt jó, hogy a markában tarthassa őket. Bölcs előrelátással nem fizette be alkalmazottai társadalombiztosítási illetékeit, miáltal húszmillió koronás kárt okozott. A szerződéseket nem látta el dátummal, hogy szükség esetén „antidatálni” lehessen ezeket, a menesztését követő napon pedig felmondott az aneszteziológiai részleg két orvosának (maga különben főorvos volt itt), akiket azonnal átvett a WESPA. Több mint érdekes, hogy leváltását követően a nyitrai Általános Egészségbiztosító egyre keményebb feltételeket szabott a kórháznak; mintha csak az ellehetetlenítésére törekedett volna. Hasonló lapot játszott ki a kerületi tiszti főorvos is – például egy olyan új oxigénelosztó kiépítésére kötelezte a kórház üzemeltetőjét, mely a legtöbb intézményben hiányzik, és melynek kivitelezésére versenypályázatot kellett a városnak kiírnia. Ilyen esetekben a pályáztatót a törvény által meghatározott határidők kötik, ami teljességgel lehetetlenné tette, hogy időben eleget tegyenek a felszólításnak. A kórház bezárását indokló, a helyszíni vizsgálat eredményeire támaszkodó végzést a város vezetése különben a mai napig nem látott. Mindezek után az olyan kérdések, hogy lefizette-e a Sanamed a városi képviselő-testületet vagy sem, csupán másodlagos jelentőséggel bírhatnak.

Ha üt a féligazságok órája...

Bár még nem derült ki, hogy több féligazság végül is felér-e egy egésszel, a város első emberével, Nagy Géza polgármesterrel december 14-én folytatott beszélgetés után sem lettem okosabb ez ügyben. „A képviselő-testület nem kötelezhetett engem, hogy tegyek feljelentést a kórház egykori igazgatója, Veis doktor ellen, ez ugyanis nem tartozik a hatáskörébe. Viszont felkértek, hogy tegyem ezt meg, és én ennek 2005. december 12-én eleget is tettem” – közölte a polgármester, majd kéziratból felolvassa az öt pontot, melyek az egykori igazgató főbenjáró bűneit tartalmazzák; egyebek között az alkalmazottak társadalombiztosítási illetéke befizetésének elmulasztását, a hivatali jogkör többrendbeli túllépését, valamint hibás számlázásokat az egészségbiztosító felé, melyek felérnek egy-egy gazdasági bűncselekménnyel. Majd – derült égből villámcsapásként – két nappal később kollégám tudatja velem lapunk hasábjain (Új Szó, 2005. december 16-i szám, 5. oldal: „Feljelentik Ondrej Veis volt igazgatót?”), hogy „a képviselők végül 2005. december 16-át jelölték meg a feljelentés határidejéül.” Megjegyzem: a hivatal valóban három hónapja képtelen lépni ez ügyben, miképpen képtelen volt lépni az átvételi jegyzőkönyv aláírása során is. Nem csoda, ha a nagyközönség – mely végül úgy döntött, mégis érdekli a kórház sorsa – nem hiszi már el a befektetőkkel folytatott tárgyalásokról szóló történetet.

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy bezárjuk a kórházat – idézem Tóth Sándornak, a kórház ügyvédjének szavait –, mert januártól megszűnik az egészségügyi intézményekre vonatkozó behajtási moratórium, és Zselízen is megjelenhetnek a végrehajtók. Ha viszont üzemelni fog az intézmény, nem nyúlhatnak a működtetéshez szükséges berendezésekhez. Legfőbb dolgunk tehát, hogy ennek hátterét biztosítsuk.”

December 15-e óta ismét van igazgatója a kórháznak, és a tisztségükről lemondott főorvosok is meggondolták magukat. A józan ész vagy a köz érdekében vállalt áldozat győzelme ez? Rövidesen kiderül. Mindenesetre jó volna, ha az új esztendő békésebb időkkel köszöntene Zselízre.