Dunaradvány. Második világháborúból származó, feltehetőleg angol gyártmányú bombát talált hétfőn este egy fürdőző helybeli lakos a Duna dunaradványi szakaszán.
Bomba a Dunában
A rendőrök biztosították a terepet, majd másnap nyitrai és mohi tűzszerészek bevonásával vizsgálták meg az addig ismeretlen tárgyat. Kiderült, hogy egy 196 centiméter hoszszú és 50 centiméter átmérőjű, nagy valószínűség szerint angol gyártmányú második világháborús bombáról van szó. „A tűzszerészek úgy ítélték meg, hogy a bomba elmozdítása a köpeny megrozsdásodása miatt veszélyes lehet, ezért a helyszíni robbantás mellett döntöttek” – tudtuk meg Holop Róbert őrnagytól, a bátorkeszi rendőrőrs igazgatójától. – Egy kilométeres körzetben lezártuk a környéket, leállítottuk a hajóforgalmat, s értesítettük a magyarországi kollégáinkat is, akik hasonló intézkedéseket foganatosítottak a Duna túlsó partján.”
A tűzszerészek döntése helyesnek bizonyult: a robbanás következtében 10-15 méter átmérőjű, 1,5 méter mély kráter keletkezett. Kérdésünkre, hogy a bomba a megszokott vízmélység esetén veszélyeztette-e a hajókat, Holop őrnagy nemleges választ adott. „Normális vízállásnál a bomba körülbelül 2,5 méter mélyen feküdt a Duna fenekén, hozzáteszem, nem a fő hajózási útvonal mentén.” Elmondta továbbá, hogy a helyszínre érkező rendőröknek és tűzszerészeknek hathatós segítséget nyújtott a község polgármestere, Bödök László. Gépeket biztosított a bomba kavicsréteggel történő lefedéséhez, amire a robbanás erejének mérséklése érdekében volt szükség. „1944 júliusában nagy bombázás volt a falu térségében, akkor maradhatott itt a most megsemmisített robbanószerkezet. Eddig ilyen eset még nem volt a környéken, örülök, hogy sérülés nélkül végződött a dolog” – mondta Bödök László.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.