Biomassza-égető kazánt adtak át

Nagyrőce. Átadták azt az új biomassza-égető kazánt, amellyel a város egy részének fűtését biztosítják a jövőben. Az új hőszolgáltató megépítése mintegy 25 millió koronába került és 3 MW teljesítményre képes.

A projekt a nagyrőcei Retes hőszolgáltató cég és a biomassza technológiával foglalkozó Intech Slovakia összefogásából született. A befektető az Intech volt, amely 15 évre bérbe vette a Retes cég területének egy részét, amelyen a kazánt megépítették. 15 év múlva a hőszolgáltató telep a Retes tulajdonába kerül. A számítások szerint évente 50 ezer GJ hőenergiát szolgáltatnak az új kazánnal. A kazán eredetileg szén égetésére épült, de az átalakítás után alkalmas a biomassza égetésére. A kazánt fahulladékkal, faforgácsokkal, -kéreggel, -ágakkal, fűrészüzemi és mezőgazdasági hulladékkal lehet fűteni, ami a közeli erdészeti társaságoktól, a fatelepekről és az erdőtulajdonosoktól származik.

A projekt megvalósítói szerint az új hőszolgáltató beindítása gátat szab majd a városban a fűtési költségek növekedésének. „Hasonló biomassza-égető telepek öt éven belül az ország más városaiban is épülnek” – mondta Ivan Adam, a Stefe cég igazgatója. Hozzátette, hogy a nagyrőcei telep más, hasonló nagyságú városok számára is modellként szolgálhat. „Olyan városok jöhetnek szóba, mint Rimaszombat, Nagykürtös, Rozsnyó, esetleg Lőcse” – mondta az igazgató. A Retes vállalat, amely 100 százalékos tulajdonosa a Stefe cégnek, a fűtést és a meleg vizet biztosítja mintegy kilencezer nagyrőcei háztartásban. A biomassza égetéséből származó hőenergia alternatív energiaforrást jelent. Csökkenti a fosszilis fűtőanyagok felhasználását, s nem kevésbé fontos szempont, hogy ökológiailag és gazdaságilag is előnyös. Környezetvédelmi szempontból azért fontos, mert széndioxid termelése semlegesnek mondható. Gazdasági szempontból pedig azért, mert munkahelyeket jelent, és a helyi nyersanyagokat használja fel. A biomassza-égető telepek fejlődését főként a 2000 óta megnövekedett energiaárak motiválják, noha a kormány részéről még nem élvez támogatást ez a fajta alternatív fűtési technológia. A föld?művelésügyi minisztérium szá?mításai szerint ha Szlovákia teljes mértékben kihasználná erdészeti tartalékait, 5–6 százalékban biztosítaná az ország energiaszükségletét.

Mi a biomassza?

Az energiaforrások lehetnek meg nem újuló (a szén, a kőolaj, a földgáz és a hasadóanyag), és megújuló energiaforrások (a nap-, a víz- és a szélenergia, a biomasszából nyerhető energia). A biomassza biológiai eredetű szervesanyag-tömeg, a szárazföldön és a vízben található élő és nemrég elhalt szervezetek (növények, állatok, mikroorganizmusok) testtömege, biotechnológiai iparok termékei, és más különböző biológiai eredetű termék, hulladék, melléktermék. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?