Beleszólhatnak a város fejlesztésébe a lakosok

A helyi lakosok is javaslatot tehetnek arra, milyen fejlesz-téseket valósítson meg a város a jövő évi költségvetésből. Az önkormányzat február 28-ig várja az ötleteket.RozsnyóKemény Dénes polgármester-helyettestől megtudtuk, a beküldött javaslatokról szavazással dönthetnek a lakosok.

A helyi lakosok is javaslatot tehetnek arra, milyen fejlesz-téseket valósítson meg a város a jövő évi költségvetésből. Az önkormányzat február 28-ig várja az ötleteket.

Rozsnyó

Kemény Dénes polgármester-helyettestől megtudtuk, a beküldött javaslatokról szavazással dönthetnek a lakosok. „Pozsony, Besztercebánya és Pöstyén inspirált bennünket. A képviselőknek tetszett az ötlet, de örömmel mondhatom, hogy a lakosoknak is. Az első gyűlésen csak néhány érdeklődő vett részt, de a következő találkozón már megközelítőleg 60-an voltak” – nyilatkozta lapunknak Kemény. A lakosok összesen ötvenezer euró szétosztásáról dönthetnek, de mivel a projekt nulladik évéről van szó, a témakört a város vezetése szabta meg. „A lakosok a köztéri fejlesztésekről dönthetnek, ugyanis ebben a témában kapjuk a legtöbb kritikát. Egy-egy projektre maximálisan 5000 eurós dotációt adhatunk” – magyarázta Kemény. Az ötleteket és terveket természetes személyek, helyi csoportosulások, polgári társulások vagy nonprofit szervezetek nyújthatják be. A városi hivatal segítségével március végéig dolgoznak a terveken. „A felvetések sorsáról, vagy a kivitelezésre érdemesnek tartott tervek sorrendjéről és fontosságáról is a lakosok döntenek. Szavazást is tartunk, melybe személyesen vagy elektronikus formában is bekapcsolódhatnak a helyiek” – nyilatkozta lapunknak Kemény Dénes.

A Transparency International Slovensko 2017-es felmérése alapján Rozsnyó az ország harmadik legátláthatóbb közigazgatású városa, ezzel a projekktel is nyitni szeretnének az emberek felé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?