Bántalmazták a sofőrt, mert elgázolt egy gyereket

Nyírkáta. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen megtámadták és bántalmazták annak a személygépkocsinak a vezetőjét, aki elütött egy helybéli kisfiút.

Az olaszliszkai Kossuth utcában Szögi Lajost egy közúti balesetet követően 2006. október 15-én verték halálraSzabó Bernadett felvételeA rendelkezésre álló információk szerint a baleset a nyírkátai Petőfi utcában történt, ahol a hároméves gyerek az autó elé szaladt. A kisfiú rokonai ezután megtámadták a gépkocsi vezetőjét, a Ford oldalsó ablakát és szélvédőjét pedig betörték. Az idős férfit és a jármű utasát a helyszínre érkező mentők védték meg a feldühödött helyiektől, a baleset és az azt követő incidens sérültjeit ezután Máté?szalkára, majd a nyíregyházi kórházba szállították. A korábban megjelent hírekkel ellentétben a nyírkátai kisfiú nem szenvedett súlyos sérüléseket, és az autó vezetőjének sem esett komoly baja.

A rendőrök a baleset körülményeit még vizsgálják, két nő és egy férfi ellen csoportos garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás miatt indult eljárás.

Egy évvel ezelőtt hasonló eset történt a Heves megyei Gyöngyösorosziban is. Itt egy 43 éves férfi egy 8 éves gyereket gázolt el, a gyerek belehalt sérüléseibe. Az autós a baleset után megállt járművével, hogy segítséget nyújtson, és a mentőket is értesítette. A gyerek hozzátartozói azonban megtámadták, a gázolót csak a kiérkező rendőröknek sikerült megvédeniük. A bántalmazók ellen csoportos garázdaság miatt indult eljárás.

A nagy felháborodást és hatalmas sajtóvisszhangot kiváltó olaszliszkai lincselés vádlottjainak pere jelenleg is zajlik. Az észak-magyarországi községben Szögi Lajos tiszavasvári tanárt gyermekei szeme láttára verték halálra, miután 2006. október 15-én autójával elsodort egy kislányt. A gyerek a balesetben csak könnyebb sérüléseket szenvedett, és elfutott a helyszínről. Az esetnek több szemtanúja volt, ám csak egyetlen ember próbálta megakadályozni a bántalmazást. A nyolc vád alá helyezett személy között egy nő valamint két fiatalkorú is van. A feltételezett tetteseket egyebek mellett különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolják, a büntetőtörvénykönyv szerint ezért 10–15 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?