Bajvívástól volt hangos a füleki várudvar

IBOS EMESEFülek. Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Füleki Történelmi Várjátékokat a Koháry Polgári Társulás.A háromnapos rendezvény pénteken Orbán György magyarországi grafikus kiállításával kezdődött a városi művelődési központban.

IBOS EMESE

Fülek. Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Füleki Történelmi Várjátékokat a Koháry Polgári Társulás.

A háromnapos rendezvény pénteken Orbán György magyarországi grafikus kiállításával kezdődött a városi művelődési központban. A tárlat a hónap végéig látogatható.

Szombaton reggel a füleki piactéren hagyományőrző csoportok harci bemutatóval invitálták a járókelőket a programokra. A törökök adót akartak beszedni a helyi árusoktól, amit deli magyar vitézek akadályoztak meg, angol és német zsoldosok segítségével. Délelőtt a Várfelső utcában kirakodóvásár, a várudvarban pedig gyermekprogramok várták a legkisebbeket. Volt íjászat, lovaglás, kézzel hajtott körhinta, kézműves bemutató, játékok és vetélkedők, bohócok és egyéb érdekességek.

Délután szlovákiai és magyarországi bajvívó hagyományőrző csoportok szórakoztatták a vendégeket. A program leglátványosabb része a füleki Szarvasűzők csoport lovas-íjász bemutatója volt. Bár a csoport több éve működik, először szerepelt a várjátékokon. A visegrádi Szent György lovagrendet Károly Róbert alapította 1326-ban, ez volt az első királyi alapítású lovagrend, ők a 14. század harcmodorát mutatták be. Lovagi tornájukon az érdeklődők láthattak egykezes lovagi kardot, vívtak csatabárddal, láncos buzogánnyal, nem hiányoztak a kor gyalogságának kedvelt fegyverei, a csatacsillag, a hajítóbárd és a hajítólándzsa sem.

Fellépett továbbá a zólyomi Vir Fortis, a besztercebányai Szent Bavon solymászcsoport, a péceli Bornemissza Hagyományőrség és a füleki Defensores.

A harcosok fegyverei mellett ágyúlövések, solymászbemutató, középkori ételek kóstolója, valamint a középkori tábori élet bemutatása színesítette a programot.

A csoportok korhű ruhákban bemutatták fegyvereiket, számos bajvívásra is sor került.

Vasárnap tartották a hagyományos Nemzetközi Történelmi Íjászversenyt, melyen tizenhárom kategóriában hatvan versenyző mérte össze tudását. Idén egy szlovák versenyző, Ján Viczán Bruton vihette haza az elismerést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?