Azonnali hatállyal betiltották a műtétek végzését Komáromban

Komárom. Ľubomír Ševčík, Nyitra megyei tisztiorvos azonnali hatállyal bezáratta a komáromi kórház tüdőosztályát, továbbá betiltotta a műtétek végzését a sebészeten, valamint orr-fül-gégészeti osztályon; a sürgős operációkat a nőgyógyászati részleg műtőjében végzik.

Bock Sylvia, a kórházat működtető Forlife igazgatója értetlenül áll az intézkedések előtt. „Jogászokkal elemezzük, hogy a tisztiorvos nem lépte-e túl a hatáskörét ezekkel az intézkedésekkel – mondta. – Ševčík úr szerdán végzett ellenőrzést a kórházban és elsősorban a higiéniai előírások be nem tartásával indokolta a műtétek leállítását. Ugyanakkor tudni kell, hogy a Regionális Közegészségügyi Hivatal rendszeresen végez ellenőrzéseket a higiéniai és epidemiológiai előírások betartása céljából. A műtőket alig egy hónapja festettük. A tisztiorvos egyébként nem vett semmilyen mintát, ránézésre állapította meg, hogy a műtők nem felelnek meg az előírásoknak. Ráadásul olyan minisztériumi rendeletre hivatkozott, konkrétan a 428/2006-osra, amely nem vonatkozik a fekvőbeteg-részlegre és a műtőhelyi?sé?gekre. A tisztiorvos szerint e rendelettel összhangban kellene bizonyos építkezési kiigazításokat végezni, ám azt már nem pontosította, hogy tulajdonképpen milyeneket.” Mária Rosinská, a Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója megerősítette: a megyei tisztiorvos nem lépett velük kapcsolatba, semmilyen alapanyagot nem kért tőlük a higiéniai előírások betartására vonatkozólag. „Munkatársaim a rendszeres ellenőrzések során nem állapítottak meg olyan hiányosságokat a kórházban, amelyek indokolttá tettek volna ilyen radikális lépést” – tette hozzá.

A belső átalakítás a megye feladata

Bock Sylvia arra is felhívta a figyelmet, hogy a Forlife csupán működtetője a kórháznak, tehát bárminemű építkezési beavatkozás a tulajdonos, azaz a megyei önkormányzat feladata. Rámutatott arra is, hogy amikor a Forlife átvette az intézmény működte?tését, senki nem emelt kifogást a műtők állapotával kapcsolatban. Sőt, tavaly októberben a tisztiorvos hasonló ellenőrzést végzett a kórházban, és akkor is megfelelőnek találta a feltételeket. Azóta viszont semmilyen előírás, szabályzat nem változott. Gustáv Ško?dáček, a sebészeti részleg főorvosa ugyancsak megdöbbentőnek tart?ja a tisztiorvos lépését, hiszen a közegészségügyi intézettől érvényes engedélyük van, a műtétek során semmilyen fertőzés nem lépett fel. A műtétek leállításának viszont a betegek látják kárát, mivel a tervezett beavatkozásokat el kell halasztani, és az akut esetek egy részét, bizonyos sérüléstípusok ellátását sem tudják ilyen körülmények között biztosítani.

A tüdőosztály esetében Ševčík azt kifogásolta, hogy kevés az orvos. Erre már a tavaly októberi ellenőrzéskor is felhívta a kórházvezetés figyelmét. „A megadott határidőig, azaz november végéig egy félállású orvossal bővítettük az állományt a tüdőosztályon, erről akkor értesítettük is a tisztiorvost – tájékoztatott Bock Sylvia. – Azóta több hónap eltelt, nem értem, miért most jutott eszébe, hogy kevés a másfél munkaerő. Egyébként Érsekújvárban az állami kórházban egy orvos látja el ezt a feladatot, és ott megfelel ez az állapot.”

Szakmai vagy politikai indokok?

Az üggyel kapcsolatban megszólítottuk Anton Marek sebészorvost, megyei képviselőt, az egészségügyi bizottság tagját is. Megjegyezte: a tisztiorvos hatásköréből adódóan végezhet ilyen ellenőrzést a bizottság tudta nélkül, most is így történt. Ő is utólag szerzett tudomást a történtekről és megdöbbent az intézkedések hallatán. „A jegyzőkönyv áttanulmányozása és a tisztiorvossal való beszélgetés alapján azt mondhatom, az ellenőrzés valóban feltárt bizonyos hiányosságokat, ám azok miatt szerintem nem kellett volna azonnal bezárni a műtőket. Ilyen hiányosság például, hogy csempe van a falakon, nincs elválasztva a műtő és a fertőtlenítő terem, nincs központi gázelvezető” – sorolta. A képviselő jövő hét elejére találkozót kért Milan Belica megyeelnöktől, hogy a megoldásról tárgyaljanak. A műtők átalakítására ugyanis a megyének kell pénzt találnia, ami azonban hetekig is eltarthat. Marek szerint jobb megoldás lett volna csak azt követően leállítani a műtétek végzését, amikor már hozzákezdtek a munkálatokhoz. Kérdésünkre, hogy szerinte van-e politikai színezete a kórházzal szembeni intézkedéseknek, Anton Marek nemleges választ adott. A módszert, amelyet Ľubomír Ševčík választott, azonban nem tartja elfogadhatónak. „Ha a hatályos normák szükségessé is teszik a változtatásokat, akkor is alaposan elő kellett volna készíteni egy ilyen lépést, hogy az orvosok és a betegek is fel tudjanak rá készülni” – tette hozzá.

Természetesen szerettük volna megkérdezni Ľubomír Ševčíket is, tegnap többször próbáltuk elérni, de nem vette fel szolgálati mobiltelefonját.

Bastrnák politikai nyomást sejt

Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere szerint, aki korábban maga is megyei képviselő volt, egyértelműen politikai nyomást kell keresni a háttérben. „Kérdés, hogy kinek áll érdekében tönkretenni a kórházat, és mondvacsinált okokra hivatkozva akár hónapokra leállítani a műtéteket – mondta. – Ráadásul olyan hibákat felhánytorgatva, amelyek kiküszöbölése a megye hatásköre. Alibizmus a higiéniai előírásokra hivatkozni, amikor azok betartásával a közegészségügyi hivatal szerint sem volt baj.” (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?