Az építendő Aupark miatt áthelyezik a háborús emlékműveket

Kassa. Nemzetközi versenypályázattal döntik el, hová helyezik át a Felszabadulás téren álló háborús emlékműveket.

Kassán már csak itt látható a sarló-kalapács és a vörös csillagSzűcs Éva felvételeAz építendő Aupark miatt ugyanis ezeket jelenlegi helyükről máshová kell áthelyezni, illetőleg bele kell komponálni a multifunkciós bevásárlóközpont által meghatározott új térségbe.

A nemzetközi építészeti-urbanisztikai versenybe a városi főépítészi hivatal elsősorban orosz?országi szakembereket szeretne bevonni, mivel a hajdani szovjet hadsereg elesett katonáinak em?lékműveiről van szó. Jana Geročová, a kassai magisztrátus szóvivője szerint ez a beavatkozás „igényli a történelmi múlthoz való viszonyulást, mely más nemze?tisé?gű építészekből esetleg hiányoz?hat”. Ám természetesen a versenybe jelentkezhet bárki a világ bármely országából. A pályázati feltételeket április végén hozzák nyilvánosságra.

Az Aupark építésének szükséges velejárója egy új, kelet-nyugati irányú út kialakítása, mely a tér déli oldalán lesz. Hogy a járókelők, a gépkocsik és a városi tömegközlekedés számára is megfelelő hely keletkezzen, és a tér is jól komponált legyen, az emlékmű?vek áthelyezése, esetleg megfordítása szükséges. A hatvan éve keletkezett kegyhelyre már amúgy is ráfér a felújítás, a verseny kiírói azt remélik, méltó helyen és méltó formában állhat majd a szovjet hősök emlékműve a megújult téren.

Abban az esetben, ha a város többszintes kereszteződéssel oldaná meg a tér közlekedését, az emlékmű egy részét, mely a sírokat szimbolizálja, a városi köztemetőbe kellene áthelyezni. Bár számolnak ezzel a lehetőségel is, valószínűbb, hogy az alagutas megoldás győzedelmeskedik.

A Felszabadulás tér díszei

A szovjet hadsereg elesett katonáinak emlékműve és a villamossínek másik oldalán elhelyezkedő ismeretlen katona emlékműve egyaránt a második világháború hőseinek állít emléket. A sírok szimbolikusak, a harcokban elesett csaknem háromezer felszabadító földi maradványai a városi köztemetőben vannak elhelyezve. A városban valószínűleg ezek az építmények az egyetlenek, melyeken sarló-kalapács és vörös csillag található, ezért nagy népszerűségnek örvendenek a külföldi turisták körében. (kozs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?