Átalakítanák a Királyhelmeci Városi Hivatal épületét

Új ügyfélablakok, irodák és szociális helyiségek kialakítását tervezik.KirályhelmecMég ebben az évben átépíttetné a település vezetése a városi hivatal földszintjét.Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, a fejlesztés költségeit eredetileg a munka-, szociális és családügyi mi

Új ügyfélablakok, irodák és szociális helyiségek kialakítását tervezik.

Királyhelmec

Még ebben az évben átépíttetné a település vezetése a városi hivatal földszintjét.

Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, a fejlesztés költségeit eredetileg a munka-, szociális és családügyi minisztérium segítségével fedezték volna úgy, hogy az ott kialakítandó ügyfélközpont védett műhelyként működött volna, csökkent munkaképességű személyek foglalkoztatására nyílt volna lehetőségük, és három új munkahely létrehozását is tervezték. Időközben azonban kiderült, hogy a jelenleg hatályos előírások szerint az átépítést nem lehet a rendelkezésre álló támogatási formából finanszírozni, azt csupán a berendezési tárgyak és a számítógépek megvásárlására költhetnék. A terv azonban az, hogy kb. 15–18 ezer euró költséggel az épület földszintjének egy részét térelválasztó elemekkel elfalaznák, három új ügyfélablakot, új irodákat és szociális helyiségeket alakítanának ki, valamint a portát is átépítenék. A polgárok itt gyorsabban és egyszerűbben intézhetnék hivatali ügyeiket, egy helyen kaphatnák meg a szükséges tájékoztatást és formanyomtatványokat is. A beruházást már ez év tavaszán szerették volna megvalósítani, de kiderült, az erre szánt pénz – egy számviteli hiba miatt – nem áll rendelkezésre a város költségvetésében.

Balogh Csaba hangsúlyozta, az átépítés így a tervezettnél kicsit később, valószínűleg az év második felében kezdődik el, ugyanis a jelenlegi adatok szerint a településnek idén az általános jövedelemadóból származó állami támogatásból a vártnál nagyobb bevételei lesznek. Ha a beruházásra nem ezt a pénzt használják fel, akkor az önkormányzat döntése után akár a hitelkonszolidáció kapcsán már rendelkezésre álló források egy részét is erre a célra fordíthatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?