Átadták a Bebek bástyát

Fülek. „Két és fél millió koronás beruházás eredményeként befejezték a füleki vár Bebek bástyájának teljes belső rekonstrukcióját, a vármúzeum építészeti átadása után kezdődhet a kiállítás megépítése” – közölte Agócs József, Fülek polgármestere.

Fülek. „Két és fél millió koronás beruházás eredményeként befejezték a füleki vár Bebek bástyájának teljes belső rekonstrukcióját, a vármúzeum építészeti átadása után kezdődhet a kiállítás megépítése” – közölte Agócs József, Fülek polgármestere.

Öt szinten, közel hatszáz négyzetméternyi területen nyílt így lehetőség a vármúzeum kialakítására. A turisztikai szempontból határokon innen és túl is jól ismert várban jövő évben tervezik megnyitni az állandó kiállítást. Az építkezési munkálatokhoz hasonlóan újabb pályázati forrásokat kívánnak felhasználni és a város saját költségvetéséből is befektetnek erre a célra. A kivitelező cég jó munkát végzett, a reneszánsz korabeli Bebek bástya belső terét minden múzeumi igénynek megfelelően építették meg. Az építészeti átadáson részt vevő szakemberek elégedetten nyilatkoztak, most az a komoly feladat áll a város illetékesei előtt, hogy visszaszerezzék mindazokat a füleki vonatkozású, itt fellelt kiállítási tárgyakat, amelyek Szlovákia és Magyarország különböző múzeumainak raktáraiban vannak elhelyezve. Ehhez a munkához kérte a város a jelenlévő szlovákiai és magyarországi szakemberek segítését. Annyi bizonyos, a vármúzeum törzsanyagát a Városi Múzeumban található kiállítási anyag képezi, ennek a helyére pedig a füleki ipar történetét bemutató állandó kiállítás kerül majd. A vármúzeum megnyitásával néhány új munkahelyet is sikerül létrehozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?