Andód a történelem viharában

AndódMár a honfoglalás előtt lakott volt a település, melynek területén új kőkori, bronzkori, latén és római kori települések nyomaira bukkantak.

Andód

Már a honfoglalás előtt lakott volt a település, melynek területén új kőkori, bronzkori, latén és római kori települések nyomaira bukkantak. Az 1936-os és 1937-es útépítést megelőző földmunkák során egy lovas sírt találtak, amely feltehetően az avar vagy későbbi korból származhatott.

A község címerén vörös pajzson zöld pázsitból nyíló aranyágon kiterjesztett szárnyú, balra néző ezüst galamb ül, csőrében arany olajággal. Az arany szín a tökéletesség, az örökkévalóság, az égi fény jelképe. A galamb a szüntelen megújulás, a béke, a kibékülés és a szentháromság jelképe. A község a történelmi viharok során folyamatosan igyekezett újraépülni, megújulni. A településtől északra található Szentgyörgy pusztán középkori települést találtak, kálváriáján római katonák temetőjét tárták fel. Itt állt egy régi templom is. I. István király uralkodása idejében a település és környéke királyi birtok volt. Az eddig ismert legrégebbi írásos feljegyzés 1421-ből származik. A török hódoltság után a nagysurányi birtoknak új tulajdonosa lett, a falu is a morva nemes, gróf Kaunitz Dominik kezébe került. Károlyi gróf, a későbbi tulajdonos értő, tapasztalt módon állt hozzá a fejlesztéshez. Lecsapoltatta a mezőgazdasági célokra nem megfelelő földeket és erdőt telepített. Kézműves műhelyeiben ügyes iparosokat alkalmazott. A község okiratokkal is alátámasztott első önkormányzatáról 1771-ből maradtak fenn adatok, egy ebből az évből származó oklevélen jelent meg először a község pecsétje. A SIGILLUM POSSESSIONIS ANDOD feliratnál már ott a galamb, csőrében az olajággal. A település korábbi jelképe is madár volt, fején kereszttel, alatta egy sárkánnyal. A falu mai neve Andovce – Andód 1948-ból való.

Legközelebb Boldogfa címerét mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?