Alsószeli néptáncegyüttesei: Apróvarsás és Kisvarsás

A Kisvarsás 2012-ben a Duna Menti Tavaszon aranysávos minősítést szerzett népi játék kategóriában.Alsószeli2003 márciusában a falu tizenéves fiataljaiból alakult meg az Alsószeli Varsás Néptáncegyüttes. 2004-ben utánpótlásként megalakult a Kisvarsás, nem sokkal később, az Apróvarsás.

A Kisvarsás 2012-ben a Duna Menti Tavaszon aranysávos minősítést szerzett népi játék kategóriában.

Alsószeli

2003 márciusában a falu tizenéves fiataljaiból alakult meg az Alsószeli Varsás Néptáncegyüttes. 2004-ben utánpótlásként megalakult a Kisvarsás, nem sokkal később, az Apróvarsás. Az együttes megalapítója és vezetője Szabados Kati.

Az együttes megalakulása óta több mint 120 gyerek, fiatal és felnőtt tanulhatta meg a magyar néptánc alapjait. Az elmúlt három évben főleg az utánpótlásképzésre helyezték a hangsúlyt az óvodások csoportjában – az Apróvarsásban –, valamint az iskolások csoportjában, a Kisvarsásban. „A gyerekek a népi gyermekjátékok, mondókák, népdalok segítségével sajátítják el az alapokat, amelyeket a felnőttek csoportjában kamatoztatnak. A gyerekcsoportokban Gágyor József és Ág Tibor gyűjtésére alapozva számos népi játékos összeállítás született” – nyilatkozta Szabados Kati, a csoport vezetője. A Kisvarsás 2012-ben a Duna Menti Tavaszon aranysávos minősítést szerzett népi játék kategóriában. Az Apróvarsás néptánc-előkészítő 3–6 éves gyerekeknek, akik a népi gyermekjátékok, mondókák mellett megtanulnak térben elhelyezkedni, a mozgáskoordinációt, fejlesztik az egyensúlyt. Emellett ének-, beszéd-, ritmus- és mozgásfejlesztés is folyik a foglalkozásokon. Jelenleg 14 gyerek jár a csoportba. A Kisvarsásban a 7 és 14 év közötti gyerekek már a néptánc alapjaival is foglalkoznak. Megtanulják a járást, a futást, a forgást egyedül és párban, az egyes és kettes csárdást lenthangsúlyban, a csapásalapokat és az ugrós lépéseket. Ezt a csoportot most 20-an látogatják. „A felnőtt csoport jelenleg nem működik. A csoporttagok Kassától Prágáig különböző egyetemeken tanulnak. Jó lenne, ha az államvizsgák után visszatérnének a Varsásba” – mondta a csoportvezető. Hozzátette, reménykeltő, hogy a kis táncosai szülei is érdeklődnek a néptánc iránt. Bízik benne, hogy a „Nagyvarsás” a közeljövőben újjászületik. A Varsás a helyi szabadidőklub, az ALSZIK (Alsószeli Ifjúsági Klub) együttese. „A próbákon segít a lányom, Tirinda Kata, aki az egyetem elvégzése után asszisztensként tért vissza a Varsásba” – tette hozzá a csoportvezető. Az Aprók évente egyszer a Jurtanapokon lépnek fel. Ahogy cseperednek és kisvarsássá érnek, már több fellépést is vállalnak. A legközelebbi fellépésük Királyrévben lesz október 8-án az Alma- és kacsafesztiválon. A legújabb koreográfiájuk az Ugróiskola. Ez két részből álló összeállítás, amelyben a népi játékos, mondókás, ugróköteles, ugróiskolás rész után már egy dunántúli ugrós következik. A csoportot eddig a Bendő zenekar kísérte. Idén már a felsőszeli Bicskás zenekar húzza a talpalávalót.

Legközelebb a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola Hagyományőrző Csoportját mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?