Akadozó lakásépítési tervek

Kismácséd. Ha életbe lép a törvény, és megint sok pénzt kell fizetni azért, hogy az építkezési telkeket a mezőgazdasági földalapból kivegyék, aligha valósulnak meg a kismácsédi önkormányzat nagyszabású lakásépítési tervei.

Kismácséd. Ha életbe lép a törvény, és megint sok pénzt kell fizetni azért, hogy az építkezési telkeket a mezőgazdasági földalapból kivegyék, aligha valósulnak meg a kismácsédi önkormányzat nagyszabású lakásépítési tervei.

„Hektáronként ötmillió koronát kellene fizetnünk, erre pedig nincs pénzünk” – mondta Hont?vári Ferenc polgármester. Ez az akadály két nagy, a falu külterületében lévő földterületet érintene, a harmadik, a falu belterületén lévő telek esetében nem a földalap, hanem helyi érdekek jelentenek problémát. „Egy helybeli vállalkozó olyan telkeket akar megvásárolni, amelyeket községi bérlakás-építésre jelöltek ki” – magyarázza a polgármester. Ez a kérdés a legutóbbi képviselő-testületi ülésen is terítékre került, ám megoldás nem született, mert a testületben a képviselők fele a vállalkozó, a másik fele a polgármester mellé állt. A másik kiszemelt építkezési zóna esetében a műemlékvédelmi hivatal is határokat szab. A falutól távolabb eső műemlék templom körül kijelölt, ún. műemlékvédelmi övezet határairól van szó. Az építkezési területet egészen a templomkertig szerették volna kibővíteni – családi házakból álló új falurész épülne itt – a műemlékvédők azonban a falu széle és a temlom között kb. félúton szabták meg a védelmi övezet határát. Nem kizárt, hogy az itteni telkek tulajdonosai bírósági úton is megpróbálják módosíttatni a műemlékvédelmi hivatal határozatát. A község egyelőre négy bérlakás építéséhez pályázott európai uniós támogatásra. Ezeket az óvodaépület kibővítésével alakítanák ki. Itt kínálhatnának fel új lakást azoknak, akiknek a telkét éppen további bérlakás-építési céllal szeretné megvásárolni a község. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?