A vándorló márványsírkő, avagy egy falu viszontagságai

Igen különleges emléket őriz Szent Imre tiszteletére szen-telt római katolikus templo-mában ez a Losonctól alig nyolc kilométerre, a magyar országhatártól néhány száz méterre fekvő Ipoly menti kisközség.

Kalonda

A templom bejárata mellett, a falba illesztve a település egykori birtokosának és névadójának, a Kalonday család egyik tagjának, István fia Györgynek vörös márvány sírköve található. Az a vándorló sírkő, amelyet a hívek mindig, minden változást, főleg romlást hozó és a templomot érintő történelmi eseményt követően megmentettek.

Nyolc évszázad történelme

Idén lesz 780 éves a falu első írásos emléke, amely 1238-ban még Kalanda néven jegyezte fel a helyet. Valószínűleg az Ipoly áradásai is befolyásolhatták abban az itt élőket, hogy a település bizonyos időközönként az ártértől távolabbra költözött. Így születhetett meg az Alsó- és Felső-, valamint a Középső- és az Egyházaskalonda elnevezés, de a nevek és helyek változásában a birtokviszonyok módosulása, a nemesek és a jobbágyok, a kisnemesek és a szabadok által lakott részek kialakulása is szerepet játszhatott. A Kalonday nevet egy vörös márvány sírkőbe faragták bele 1504-ben, amely bizonyos István fia Györgynek készült, és az egykori donátori templomban volt elhelyezve. Még egy Kalondayt, bizonyos Gáspárt említ a történelem, 1553-as adóösszeírásban szerepel a neve mint jelentős nógrádi birtokosé. Hogy hol állhatott az ősrégi templom, arról a régi katonai térképek adhatnak információt. Lázár deák térképén is szerepel a falu és temploma, amelyet az Ipoly bal partján, az egykori, az Ipoly által meghajtott vízimalomhoz vezető út melletti dűlőnél lehet keresni. E helyet a korábbi és még az 1941-es térképek is temetőként jelölik, nagy valószínűséggel itt állhatott a település ősi, a sírkő stílusa szerint a gótika idején épített temploma. Az oszmán dúlás idején súlyos károk érhették a templomot, a falu egy ideig a szécsényi szandzsákhoz is tartozott, évtizedekig a hadak vonulásának útjába került, mindenféle seregek többször végigdúlták, kifosztották. A sírkő azonban minden pusztítás ellenére máig épségben és sértetlenül megmaradt.

Egy epitáfium vándorlása

Körülbelül tudni lehet hát, hol volt az egykori Egyházaskalonda temploma. Azt viszont pontosan lehet tudni, hogy a ma is álló templomot 1946-ban kezdték építeni a falu közepén, egy helybeli család által adományozott telken. Erre azért volt szükség, mert a település korábbi, 1854-ben klasszicista stílusban épített templomát 1944 szilveszter napján felrobbantották a visszavonuló németek. A klasszicista templom alapfalait az ezredforduló előtt tárták fel. A 19. század híres történésze, Mocsáry Antal Nógrád vármegyét ismertető, 1826-ban kiadott leírásában egy a falun kívül eső régi templomot említ, de ez a feljegyzés korábbi a klasszicista építkezésénél. A Kalonday család donátori temploma az Ipolyhoz közeli helyen állhatott. Mocsáry falun kívüli elhelyezkedéséről szóló megjegyzését igazolja az 1763 és 1787 közt elkészített első katonai felmérés is. E felmérés is a malom melletti dűlő környékén jelöl templomot. Egyesek ezen a helyen apátságról is írnak, de megbízható adatot eddig nem találtak erről. Hogy mikor pusztult el ez az ősi szent hely, arról nincs pontos adat, de sorsa feltételezhetően hasonló lehetett a nagycsalomjai pusztatemploméhoz. A török pusztítás és az azt követő elnéptelenedés, a pusztító járványok miatt a gazdátlanul maradt templom állaga a 19. század derekára olyan mértékben megromolhatott, hogy a visszatért vagy újonnan ide letelepedett hívek inkább a faluhoz közelebb építették fel új templomukat. Az viszont érdekes és figyelemreméltó, hogy a korábbi, a településnek nevet adó család elhunyt tagjának díszes sírkövét mindig átmentették az újabb templomba, 1854-ben és a második világháború pusztítását követően is. Feltételezhető, hogy a Kalonday család a maga idejében jó gazdája, tisztelt és megbecsült ura volt a vidéknek. Ha nem tudunk is már szinte semmit a falualapítók érdemeiről, a kései utódok mégis mindig fontosnak tartották a néhai uraság emlékének megőrzését, epitáfiumának megmentését. Remélhetőleg már soha többé nem kell áthelyezniük.