A támogatási rendszert bírálták a képviselők

Antal Ágota, dunaszerdahelyi városi képviselő kifogásolta, hogy néhány felhívásról csak a kiválasztott szervezetek tudnak.DunaszerdahelyAz önkormányzat által nyújtott támogatásokról is tárgyalt a plénum a soron kívüli képviselő-testületi ülésen.

Antal Ágota, dunaszerdahelyi városi képviselő kifogásolta, hogy néhány felhívásról csak a kiválasztott szervezetek tudnak.

Dunaszerdahely

Az önkormányzat által nyújtott támogatásokról is tárgyalt a plénum a soron kívüli képviselő-testületi ülésen. Felmerült, hogy módosítani kell a dotációk elosztásának módját, néhány képviselő szerint ugyanis a jelenlegi rendszer nem átlátható.

Hájos Zoltán polgármester elmondta, az ezer euró alatti támogatásokról a bizottságok döntenek, a nagyobb összegekről a bizottságok javaslata alapján az önkormányzat. A pályázatok külön kategóriájába tartoznak az ún. felhíváson kívüli beadványok. Ezeket kritizálta Antal Ágota képviselő, aki szerint a nem meghirdetett pályázatok nyertesei a városhoz közeli szervezetek, amelyek „valamilyen úton-módon tudomást szereznek a lehetőségről”. „Körülbelül 40 ezer eurót 43 kérvényező között osztottunk szét. A nem meghirdetett pályázatok keretösszege 78 500 euró, erre 16 kérvény érkezett” – magyarázta a képviselő. Hozzátette, mindenkinek egyenlő esély jár. „Ezek nem kiemelt támogatások, kérvényezni kell, de ezt nem mindenki tudja” – közölte a képviselő. Antal azt is kifogásolta, hogy a kérvényekről a polgármester egyedül dönt. Hájos Zoltán elmondta, 2015-ben módosították a pályáztatási rendszert, korábban Jarábik Gabriella képviselő nehezményezte, hogy a kiemelt rendezvényeket nem egyénileg bírálja el az önkormányzat. „A hagyományos fesztiválok szervezőinek ne kelljen arra várniuk, kapnak-e pénzt. Automatikusan különítsék el számukra az összeget” – reagált Jarábik Gabriella. A képviselő példaként említette a Duna Menti Tavaszt, a zenei napokat, vagy a harmonikafesztivált.

A képviselők elfogadták a beterjesztett anyagot, és jóváhagyták, hogy az 1000 eurót meghaladó kiemelt pályázatokat is nyilvánosságra hozzák a hivatal honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?